Miközben Elon Musk, a Tesla alapítója a nevadai sivatagban építi a világ legnagyobb akkumulátorgyárát, a kínai konkurencia sem tétlenkedik, sok kis szereplővel a Tesla-gyár kapacitásának több mint háromszorosát tervezik előállítani.
Read More »Vállalati hírek
Nagyon megugrott a Nike nyeresége
A kedvező kínai és nyugat-európai üzletmenetnek köszönhetően növekvő nyereséggel zárta üzleti évét a Nike.
Read More »Újabb szervezet vádolta meg a Monsantot rákkeltő anyagok használatával
A Bayer által éppen felvásárlás alatt álló Monsantot már több éve azzal gyanúsítják, hogy rákkeltő vegyszereket tartalmazhatnak termékeik - most Kaliforniában szigorítanák egyik fő termékük besorolását.
Read More »Öt év alatt 13 milliárd dollárt fektetnek be az USA-ban dél-koreai vállalatok
A Hyundai és az LG után a Samsung Electronics is bejelentette, hogy az Egyesült Államokban fog beruházni, a Samsungnak így több mint három évtizedes távollét után lesz újra gyártóüzeme az USA-ban.
Read More »A Telegram részben beadta a derekát
Pavel Durov, a cég társalapítója arra figyelmeztetett, hogy nem fogja betartani azokat a törvényeket, amelyek nem összeegyeztethetőek a magánszféra védelmével és a cég adatvédelmi irányelveivel.
Read More »Megtörtek a nagy internetes cégek a nemzetközi nyomás alatt
A legnagyobb közösségi és videomegosztó portálokat működtető internetes és technológiai cégóriások közös munkacsoportot hoznak létre, hogy együtt lépjenek fel a terrorizmussal összefüggő tartalmak megjelenése ellen az internetes felületeiken.
Read More »A BMW a legnagyobb üzemébe fektet több száz millió dollárt
A tervek szerint 2018 és 2021 között megvalósuló fejlesztés ezer új munkahelyet is teremt majd a spartanburgi gyárban, amely a világon a legnagyobb üzeme a vállalatnak, és az X-osztály modelljeit gyártja az amerikai és a globális piac számára.
Read More »17 milliárdot buknak az olaszok a hétvégi bankcsődökön
A két regionális középbank jó eszközállománya a legnagyobb olasz hitelintézet, az Intesa Sanpaolo tulajdonába került jelképes, egy eurós vételáron - a rossz hitelek miatt viszont a két bank csődje 17 milliárd eurót fog felemészteni.
Read More »Okosszemüveggel akar hódítani az Emirates
Íme az Emirates legújabb kísérlete, hogy legyőzze az olcsó áraik miatt népszerű fapados légitársaságokat: okosszemüvegek segítségével igyekszik elkápráztatni az utasokat.
Read More »Hatnapos sztrájk után béremelést kaptak a Volkswagen dolgozói
A Volkswagen szlovákiai leányvállalata közölte vasárnap, hogy sikerült megállapodnia a bérek emeléséről a cég legnagyobb taglétszámú szakszervezetével, s ezzel véget ért a hat napja kezdődött részleges sztrájk.
Read More »A Geely komoly befektetéseket tervez a Protonba és a Lotus Carsba
A kínai Geely járműipari cég, amely nemrég megvásárolta a legnagyobb malajziai autógyártó, a Proton 49,9 százalékát, bejelentette, hogy legalább 40 millió dollárt fektet a vállalatba.
Read More »A Qatar Airways amerikai légitársaságban vásárolna részesedést
A katari légitársaság 10 százalékos tulajdoni részt szeretne vásárolni az American Airlines amerikai légitársaságban, miközben az arab világ egy része bojkottálja Katart.
Read More »Az oroszok letilthatják a Telegram üzenetközvetítőt
Számos szakértő szerint a kiváló kódrendszere miatt a 100 millió - köztük mindössze 6 millió oroszországi - felhasználóval rendelkező Telegram a terroristák előszeretettel használt kommunikációs eszköze.
Read More »Az új pekingi megareptér miatt átalakul a kínai légiközlekedés
Mint az ókori hadurak, Kína három legnagyobb légitársasága uralta a nagyvárosokat: az Air China Pekinget, a China Eastern Airlines Sanghajt, a China Southern Airlines pedig Kantont. Egészen mostanáig.
Read More »