Nem a Tesla, hanem Kína indítja az elektromos autózás robbanását

Miközben Elon Musk, a Tesla alapítója a nevadai sivatagban építi a világ legnagyobb akkumulátorgyárát, a kínai konkurencia sem tétlenkedik, sok kis szereplővel a Tesla-gyár kapacitásának több mint háromszorosát tervezik előállítani.

A Tesla Gigafactory néven futó gyára várhatóan 2018-ban készül el és évente 35 gigawatt-órányi energiát adó akkumulátorcellát lesz képes előállítani. Kínának ugyan nincs ilyen nagy játékosa, de tucatnyi kisebb szereplővel – amilyen például az Amperex Technology vagy a Tianjin Lishen Battery – arra készülnek, hogy 2021-re már évi 120 gigawatt-órányi energiát adó akkumulátorcellát állítanak majd elő.

A nagyságrendek érzékeltetésére nézzünk egy példát: a fenti energiamennyiség körülbelül 1,5 millió Tesla Model S ellátására lenne elég, miközben a Tesla 2016-ban összesen – minden modellt beleszámítva –  84 ezer darab járművet készített.

A lítium-ion akkumulátorokat már jó ideje használják okostelefonokban, laptopokban és egyéb személyes elektronikus eszközökben, a kereslet robbanását azonban mindenki az elektromos autók elterjedésétól és az energiatárolás fejődésétől várja a következő öt évben.

Kína már ma is piacvezető a lítium-ion akkumulátorok gyártásában, a világ össztermelésének 55%-át Kína adja, de a kormányzati törekvések további fejlődést vetítenek elő, a Bloomberg New Energy Finance szerint részesédésük 2021-re 65%-ra nő.

“Ez az ipari szabályozáson múlik. A kínai kormányzat úgy gondolja, hogy a lítium-ion akkumulátorok piaca a 2020-as évektől kezdve óriási jelentőséggel bír majd, így kiemelten fontos szegmensként kezeli ezt a területet.” – mondta Colin McKerracher, a Bloomberg elemzője.

Kína egyébként nemcsak az akkumulátorok gyártásában, hanem az elektromos autózás elterjesztésében is vezető szerepet vállal, teljesen más utat követve, mint Európa vagy az Egyesült Államok.

A Kínában eladott elektromos és hibrid autók zöme viszonylag olcsó, hazai márkás, mindössze 100 kilométer hatótávolságú, melyhez igen jelentős állami támogatás kapcsolódik.

Az állami támogatással e modellek – mint például a legnépszerűbb Chery eQ – mindössze 60 ezer jüanba, azaz mintegy két és fél millió forintba kerülnek, támogatás nélkül azonban a gyártók 160 ezer jüannál olcsóbban nem tudnák nyereséggel értékesíteni e gépkocsikat.

Tovább a teljes cikkre

Az előrejelzések szerint a globális akkumulátorgyártó kapacitás 2021-re a jelenlegi 103 gigawatt-óráról 2021-re 273 gigawatt órára nő, azaz közel megháromszorozódik. Ez egy óriási lehetőség, amit Kína nem akar kihagyni.

“A Gigafactory megépítésének három évvel ezelőtti bejelentése egy globális akkumulátor-versenyt indított el, Kína pedig begyújtotta a rakétákat”  – mondta Simon Moores, a Benchmark Mineral Intelligence ügyvezetője.

A Teslát sem szabad azonban leírni, a kaliforniai székhelyű társaság az épülő Gigafactory mellett további új gyárak építését készül bejelenteni 2017 végén, többek között Shanghai-ban is nézelődnek.

Jelenleg tehát annyi tűnik biztosnak, hogy így vagy úgy, de pár éven belül megindul a nagy kapacitású akkumulátorok tömeges gyártása, ami le fogja törni az elektromos technológiát alkalmazó járművek költségszintjét, így pedig eladási árait is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek