A 2017. évi milliárdos veszteség után tavaly ugyan nyereséget ért el a Monte dei Paschi di Siena (MPS), de a világ legrégebben működő kereskedelmi bankja ennek ellenére borúlátó.
Read More »Vállalati hírek
A Norwegian megszűnésével a tengerentúli fapados modell is búcsúzhat
A tengerentúli repülés újkori fapados modelljét bevezető Norwegian óriási veszteséget könyvelt el tavaly, a 2018 nyarán még 35 dolláron forgó részvények mára alig több mint 12 dollárt érnek, ráadásul az elemzők már azzal kapcsolatban is szkeptikusak, hogy egyáltalán tovább tud-e működni a légitársaság.
Read More »Romániában terjeszkedik a Daimler
Bővítette romániai gyártókapacitását a német Daimler járműgyártó, amely kettős tengelykapcsolós, nyolc fokozatú automata sebességváltókat kezdett gyártani a dél-erdélyi szászsebesi (Sebes) üzemében.
Read More »Már nem csak Japánban vádolják csalással a Renault volt elnökét
A Renault csütörtökön bejelentette, hogy jelezni fogja a hatóságoknak: a Japánban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatott Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató gyanújuk szerint a Versailles-i Kastélyban 2016-ban rendezett esküvőjét a Renault-val fizettette ki.
Read More »Dollárban bocsátott ki kötvényeket a Gazprom
A Gazprom orosz gázipari cég dollárban bocsátott ki kötvényeket jelentős túljegyzéssel.
Read More »Az uniós versenyszabályok módosítását kezdeményezi a német és a francia kormány
Elutasította a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését szerdán az Európai Bizottság, mondván, hogy az ellentétes lenne az uniós belső piaci versenyszabályokkal. A német és a francia kormány emiatt változásokat sürget az uniós szabályozásban.
Read More »Várhatóan nem engedélyezik a német-francia vasúti fúziót
Az EB szerdán bejelenti vétóját a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágának egyesülési tervére - jelentették német hírportálok. A fúzió célja az lett volna, hogy az Airbus mintájára létrejöjjön egy, a globális piacon Kínával versenyezni képes nagy páneurópai vasúti társulás.
Read More »Újabb német légitársaság jelentett csődöt
Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a Germania német légitársaság és közölte, hogy azonnali hatállyal beszünteti tevékenységét - jelentette be a cég kedd hajnalban.
Read More »Veszteséget termelt a Ryanair
A bér- és kerozinköltség jelentős emelkedése miatt 68 millió eurós üzemi veszteséget jelentett a Ryanair-csoport a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévéről.
Read More »Százezrek perelik a Volkswagent Németországban
Négyszázezernél is több dízelautó-tulajdonos csatlakozott Németországban a Volkswagen (VW) ellen az autógyártó konszern dízelbotránya miatt szervezett csoportos keresethez - írták pénteken német hírportálok.
Read More »Orosz, iráni és venezuelai propagandafiókokat törölt a Facebook és a Twitter
A Facebook és a Twitter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette, hogy Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető, kampánycélokat szolgáló profilokat távolított el közösségi platformjáról.
Read More »Hatalmasra nő a Boeing, halmozzák a rekordokat
A Boeing fő tevékenységéből, a kereskedelmi repülőgépek gyártásából a tavalyinál 45 százalékkal nagyobb, 7,87 milliárd dollár nyereséget termelt, köszönhetően a rekordszámú gépátadásoknak. Idén még erősebb évet várnak.
Read More »A csehek már ki is zárták a Huawei-t egy állami tenderből
Kizárták a kínai Huawei távközlési céget egy csehországi állami pályázaton való részvételből - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap szerdai kiadásában.
Read More »Az USA vádat emelt a Huawei ellen
Az amerikai igazságügyi minisztérium banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatóság félrevezetése miatt két ügyben is vádat emelt a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég és pénzügyi igazgatója, a Washington kérésére Kanadában letartóztatott Meng Van-csou ellen.
Read More »