Már nem csak Japánban vádolják csalással a Renault volt elnökét

A Renault francia autógyártó csütörtökön bejelentette, hogy jelezni fogja a hatóságoknak: a Japánban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatott Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató 50 ezer eurós „személyes kedvezményt” kapott a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében. A gyanú szerint Carlos Ghosn a Versailles-i Kastélyban 2016-ban rendezett esküvőjét a Renault-val fizettette ki. 

„Azonosítottuk, hogy 50 ezer eurós értékben, a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében, Carlos Ghosn személyes kedvezményhez jutott” – olvasható az autógyár közleményében. A Renault „úgy döntött, hogy a jogi szervek tudomására hozza ezt a tényt” – áll a közleményben egy nappal azután, hogy a Le Figaro című napilap nyilvánosságra hozta a szerződés tartalmát.

Az újság szerint az összeg a volt elnök-vezérigazgató esküvői ünnepségét fedezte, amelyet 2016. október 8-án a  Versailles-i Kastélyparkban található Grand Trianon kastélyban tartottak. A Le Figaro azt írta, hogy a Renault a Grand Trianon 50 ezer eurós bérleti díját a két fél között 2016 júniusban aláírt szponzori szerződés ellentételeként rögzítette.

Az esküvőt szervező cég számlája alapján megállapítható, hogy a bérleményt a Versailles-i Kastély „felajánlotta”, ami arra utalhat, hogy az ajándékot közvetlenül az elnök-vezérigazgatónak szánták. A nehezen értelmezhető kitételt a Renault tavaly novemberben egy belső vizsgálat során találta meg, nem sokkal azután, hogy a volt elnök-vezérigazgatót Japánban pénzügyi visszaélések gyanújával letartóztatták.

Ghosn ellen december elején emeltek vádat Japánban amiatt, hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelmet szerepeltetett az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 64 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Renault céggel szövetségi viszonyban álló Nissant, amelynek szintén elnöke volt.

A japán cég vezetői posztjától még novemberi letartóztatásakor megfosztották Carlos Ghosnt, a Renault vezetéséről azonban csak január végén mondott le.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »