Bár az euró bevezetését Horvátországban nem mindenki pártolja, és ennek megakadályozására aláírásgyűjtésbe is kezdtek, a teljes EU szempontjából fontosabb kérdés, hogy miképpen alakítják át a bevezetési kritériumokat. A mostani rendszerrel ugyanis biztosan nem tud bővülni az eurózóna.
Read More »Kiemelt
Adó- és határfal törvényt szavazott meg a lengyel szejm
Véglegesen megszavazta a varsói szejm azokat a törvénymódosításokat, amelyek célja az adóterhek csökkentése, illetve több mint 1,6 milliárd zlotyt (több mint 125 milliárd forintot) fordítanak a Fehéroroszországgal közös határ védelmének megerősítésére.
Read More »Egy éves kongresszusi vizsgálat vár az olajlobbira
Nagy olajtársaságok vezetőit hallgatták meg csütörtökön az amerikai Kongresszusban azzal kapcsolatban, hogy a cégek félrevezették-e a közvéleményt a tevékenységük és a klímaváltozás közötti összefüggést illetően. A bizottság várakozásai szerint a vizsgálódás az ügyben egy évig tart majd.
Read More »Nagyot ment Kínában a Tesla
Az év első három negyedévére vonatkozó iparági adatok szerint a Tesla a legkelendőbb elektromosautó-modellek első három helyéből kettőt behúzott Kínában.
Read More »Kína alaposan feltankolt az orosz szénből
Miközben Kína az energiaválsággal küzd, igyekszik növelni szénimportját. Csakhogy ezt Ausztráliából nem teheti meg (pontosabban nem akarja megtenni), ezért Moszkvához fordult: háromszor annyi szenet hoztak be eddig idén Oroszországból, mint tavaly.
Read More »Kim Dzsong Un arra kérte népét, hogy egyenek kevesebbet
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elég sajátos megoldást talált ki az országot hosszú évek óta sújtó - és a koronavírus-járvány miatt egyre súlyosbodó - éhezésre: arra kérte országa lakosságát, hogy 2025-ig egyenek kevesebbet az élelmiszerválság leküzdése érdekében.
Read More »Egy hónap alatt négyszeresére nőtt az aktív fertőzöttek száma Magyarországon
Egy nap alatt több mint négyezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, az aktív fertőzöttek száma pedig 31.544-re emelkedett. Egy hónap alatt több mint négyszeres a növekedés.
Read More »Macron belátta, hogy védtelen az EU a menekültekkel szemben
Az illegális bevándorlás európai szintű kezelése érdekében Emmanuel Macron francia államfő új béke és barátsági szerződés megkötését szeretné elérni Afrikával az Európai Unió égisze alatt. Macron szerint az illegális bevándorlás elleni jobb védelemre, rendszeres visszatoloncolásokra és a schengeni övezet reformjára van szükség.
Read More »Már csak pár évig tarthat a Tesla piaci dominanciája
Az elmúlt években az amerikai autópiacon a Teslát az elektromos autózással azonosították. 2020-ban piaci részesedése ebben a szegmensben 79%-os volt az Egyesült Államokban - ami egyetlen autógyártótól szinte hihetetlen adat. Az IHS markit elemzése szerint azonban ez az állapot nem tart örökké.
Read More »Norvégia nagyon jól jár az energiaválsággal
Az európai energiaválság és a földgázárak megugrása áldásosnak bizonyul Norvégia számára, lévén bevételek áradatát jelenti egy olyan ország számára, amely már így is a világ egyik leggazdagabbja.
Read More »Rohamosan fogy az amerikai munkaerő
Elemzők szerint a munkaerőhiány lehet a leginkább kezelhetetlen kockázat azon nehézségek közül, amelyekkel az amerikai vállalatoknak az utóbbi negyedév során szembe kellett nézniük, ráadásul ahogy a kereseti szezon a csúcspontjához közeledik, a jelek szerint a probléma továbbra is fennáll.
Read More »Ausztrália is klímasemlegessé válik 2050-re
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök kedden kijelentette, hogy Ausztrália 2050-re tervez klímasemlegessé válni, azonban ezt nem fogja jogszabályba foglalni, hanem a fogyasztókra és a vállalatokra támaszkodva hajtanák végre a kibocsátás-csökkentést.
Read More »2060-as klímacélt határozott meg Kína – ez így kevés lesz
Kína bejelentette, hogy 2060-ra 20% alá tervezi csökkenteni a fosszilis üzemanyagok felhasználását, de szén-dioxid kibocsátása csak 2030-ban éri majd el csúcspontját, jelenleg pedig több tucat új szénérőmű üzembe állítása van folyamatban, ami ma is az energiamix 60-65%-át adja az országban.
Read More »A jelek szerint romlani fog a járványhelyzet Magyarországon
Markánsan növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja és egyre többen kerülnek kórházba koronavírus-fertőzéssel. Az aktív esetek száma egy hónapa alatt a triplájára nőtt.
Read More »