Csaknem két év után Tongában is megjelent a koronavírus

A tongaiak tömegesen siettek az oltópontokra, miután a hétvégén regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést. A százezer lakosú csendes-óceáni szigetország az egyik utolsó hely volt a világon, ahol eddig nem ütötte fel a fejét a járvány. A fertőzést egy teljesen beoltott személynél mutatták ki, aki Új-Zélandról érkezett haza. 

Eddig csak a lakosság körülbelül egyharmada kapta meg mindkét oltást, a hírre azonban több ezren siettek az oltóközpontokba, hogy felvegyék a vakcinát.

A fertőzött az új-zélandi Christchurchből hosszú idő után hazatérő 215 ember egyike volt. Az új-zélandi egészségügyi minisztérium közölte, hogy az illető tesztje negatív volt, mielőtt elhagyta az országot. A fedélzeten voltak Tonga olimpiai csapatának tagjai is, akik a tokiói olimpia óta a városban rekedtek. A gép valamennyi utasa karanténba került.

Pohiva Tu’i’onetoa tongai miniszterelnök korlátozó intézkedéseket helyezett kilátásba, valamint arra kért mindenkit, hogy oltassa be magát. Mint fogalmazott, a következő napokban kiderül, ha más is elkapta a betegséget – a korlátozásokat csak ez esetben léptetnék életbe.

Eddig mintegy 246,5 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak világszerte, míg az áldozatok száma a napokban eléri az 5 milliót. A vírus mindazonáltal még nem terjedt át néhány csendes-óceáni szigetországra, például Tuvalura. Más országok, például Észak-Korea és Türkmenisztán még nem jelentettek esetet, de a szakértők egyetértenek abban, hogy a vírus jelen lehet, még akkor is, ha hivatalosan nem erősítették ezt meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: BBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »