A bajor CSU támogatja a hitelből finanszírozott 500 milliárd eurós uniós gazdasági helyreállítási alapról szóló német-francia kezdeményezést - jelentette be a kisebb német kormánypárt elnöke pénteken. Markus Söder szerint az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a tavalyi 59,8 százalékról legfeljebb 90 százalékig emelkedhet.
Read More »Gazdaság
Kéthetes karantén vár arra, aki Nagy-Britanniába utazik
Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - jelentette be pénteken a brit belügyminiszter. Spanyolországban sem sietik el az enyhítések feloldását, áprilisban egyetlen turisztikai vendégéjszakát sem könyvelt el a spanyol szállodai szektor.
Read More »20 ezer dolgozóját elbocsátja a Nissan
A most tervezett létszámcsökkentés a legnagyobb lesz 1999 óta, amikor Carlos Ghosn a fenyegető csőd elkerülésére a francia Renault SA autógyárral kölcsönös tőketulajdonlással létesített együttműködés keretében átvette a Nissan vezetését.
Read More »Kilencedik hete döntögeti a rekordokat az amerikai munkanélküliség
Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamadók száma kilencedik hete áll 2 milió felett. Az e heti adat 2,44 millió lett, így az utóbbi hetekben regisztrált kérelmek száma immár 38,6 millió.
Read More »250 üzletét bezárja a Victoria’s Secret
A Victoria's Secret fehérnemű-márka anyacége, az L Brands bejelentette, hogy a következő néhány hónapban véglegesen bezárja 250 Észak-Amerikában található üzletét.
Read More »Ausztria nem adja fel az idei nyarat
Az osztrák kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is cél a koronavírus-járvány terjedésének csökkentése, de azzal együtt, a szükséges biztonsági óvintézkedések mellett fontos a gazdaság újraindítása, a munkahelyek biztosítása, a határok megnyitása is. A turizmus fellendítésére "Jó nyár vár rád" mottóval kampányt indítanak.
Read More »9 milliárd eurós mentőcsomagot kaphat a Lufthansa
Végéhez közelednek német kormány és a Lufthansa légitársaság-csoport állami mentőcsomaggal kapcsolatos tárgyalásai. A tervek szerint a német állam 20%-os részesedést szerez a társaságban, továbbá kinevezhet két tagot az igazgatótanácsba, de korlátozott szavazati jogokkal.
Read More »Az orlandoi élményparkok sem állnak egyhamar talpra a járvány után
A koronavírus-járvány az egész világgazdaságot súlyosan érintette, de talán a turizmus szenvedi el leginkább a negatív hatásokat. Arról szinte minden nap szólnak a hírek, hogy a légiközlekedési szektor szereplői az egész világon a túlélésért küzdenek, de kisebb közegeket nézve a floridai Orlando sem áll túl fényesen.
Read More »Új amerikai törvényjavaslat készül a kínai cégek megregulázására
Az amerikai szenátus szerdán egy olyan törvényjavaslatot indított útjára, amely számos kínai vállalatot kizárna az amerikai tőzsdei kibocsátásokból, illetve más olyan forrásgyűjtési formákból, amely amerikai befektetők pénzét érinti.
Read More »Állami segítséget kapott a Norwegian Air, 44%-ot zuhant az árfolyam
Egy 271 millió dolláros hitelgarancia formájában állami segítséget kapott a norvég kormánytól a fapados tengerentúli repülőutak úttörője, a Norwegian Air. Az állami hitelgarancia megszerzésének egyik feltétele a korábbi adósságok átstrukturálása volt, így a kötvénytulajdonosok bevonásával egy újabb esélyt kap a cég a túlélésre.
Read More »Másfélmillió felett az amerikai esetszám, újabb utazási tilalom jöhet
Donald Trump amerikai elnök fontolgatja, hogy megtiltja a beutazást az Egyesült Államokba Latin-Amerikából - jelentette ki maga az elnök kedden újságíróknak. Brazíliában már 250 ezer felett jár a koronavírusos esetek száma.
Read More »Egyre több légitársaság indítja újra budapesti járatait
Az Air France júniustól, a Finnair júliustól közlekedik ismét a ferihegyi repülőtérre.
Read More »Az EU közvetve segít azoknak, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a munkanélküliség szükséghelyzeti kockázatait mérséklő, ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközről (SURE), amelynek keretében a koronavírus-válság okán akár 100 milliárd euró összegű kölcsön folyósítható kedvező feltételek mellett a tagállamoknak - közölte az uniós tanács kedden.
Read More »17 milliárd dollártól esik el a sportvilág a járvány miatt
Egy adatközpontú sportmarketing cég előrejelzése szerint idén 37 százalékkal csökken világszerte a sportszponzoráció, ami összesen 17 milliárd dolláros visszaesést jelent 2019-hez képest.
Read More »