Közeledik egymáshoz India és az EU

Az Európai Unió ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik Indiával – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, a Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tartott uniós videótanácskozás utáni sajtótájékoztatón.

A brüsszeli testület elnöke hozzátette, hogy egyelőre még nem tartanak az egyezmény aláírásánál, azonban a magas szintű kereskedelmi és beruházási párbeszéd egyre közelebb viszi a feleket a közös értékeken alapuló szabadkereskedelmi megállapodás felé, miközben stratégiai partnerségüket is még jobban megerősítik. Emlékeztetett azonban arra is, hogy a megállapodáshoz Indiának alkalmazkodnia kell az uniós követelményekhez, illetve a tisztességes piaci versenyfeltételekhez is.

Hozzáfűzte: “az EU és India a világ két legnagyobb demokráciája, így együtt kell előmozdítanunk a jogállamiságot, az emberi jogok érvényesülését és a multilateralizmust”.

Charles Michel, a 27 uniós tagállam vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a videokonferencia után elmondta, hogy Indiának és EU-nak közös értékei vannak: a jogállamiság, valamint az emberi és a szabadságjogok tisztelete. “India nemcsak gazdasági, de politikai partnerünk is. Együtt küzdünk a sikeres globalizációért és egy olyan világért, amely befogadó, demokratikus, és a szabadságjogokra épül”– hangsúlyozta.

Michel kitért arra is, hogy míg az unió India legfontosabb kereskedelmi és beruházási partnere, addig India az EU külkereskedelmének csak 2 százalékát képviseli. “Mivel ezen a területen nagy a lehetőség a jövőbeli gazdasági növekedésre, megegyeztünk, hogy javítjuk a feltételeket a kereskedelem és a beruházás területén” – mondta.

A vezetők a tanácskozás folyamán megerősítették elkötelezettségüket a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény végrehajtásával, a globális béke és biztonság védelmével, illetve a terrorizmus és a radikalizálódás elleni harccal kapcsolatban.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás