Jim Flaherty pénzügyminiszter ebben az évben másodszor tárta a kanadai Képviselőház elé ugyanazt a költségvetést.
Read More »Európán kívül
Súlyos járványt okoz egy fájdalomcsillapító Amerikában
Milliónyi függő és évente 11 ezer halott – a heroinnál, a kokainnál és a metamfetaminnál is súlyosabb drogjárvánnyá vált Amerikában az oxikodon nevű receptköteles fájdalomcsillapító.
Read More »Több ezer embert evakuáltak a chilei vulkánkitörés miatt
A Chiléből érkező vulkáni hamu kedd délutánra elérte az argentin fővárost is. A helyi hatóságok szerint azonban nem kell nagyobb fennakadásra számítani a légiforgalomban. A tűzhányó környékén élő lakosságot evakuálni kellett.
Read More »Fukusima: súlyosabb a helyzet, mint gondolták
A japán Atomenergiai és Ipari Biztonsági Ügynökség jelentése szerint a fukusimai radioaktív kibocsájtás a korábbi becslések kétszerese.
Read More »Kína elismerte: repülőgép-hordozót épít
A kínai hadsereg vezérkari főnöke először ismerte el hivatalosan, hogy az ország repülőgép-hordozót épít.
Read More »Nem hatott meg senkit a jegybankelnök nyilatkozata
Többnyire csökkenéssel zárták a napot az ázsiai indexek, úgy látszik már nem hatotta meg a piaci szereplőket Ben Bernanke, a FED elnökének nyilatkozata, miszerint továbbra is szükség van a laza pénzpolitikára a gazdasági fellendülés fokozása érdekében.
Read More »Mérgező a víz Kelet-Kínában
Súlyos vízszennyeződés történt a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartományban, ahol több város lakói kényszerültek napokon át palackos víz fogyasztására - jelentette a kínai média kedden.
Read More »Belebukhat-e egy amerikai elnök az ˝európaiasságába˝?
Obama elnök „európaiságával” kampányol az ellenzék – a republikánus jelölt, Mitt Romney szerint az elnöknek csak európai válaszai vannak Amerika gazdasági és külpolitikai problémáira.
Read More »Összeomlott a perui tőzsde az új elnök hírére
A perui elnökválasztás másnapján szinte azonnal óriásit zuhant a limai értéktőzsde vezető indexe. Úgy látszik, hogy a választókkal ellentétben a tőzsde nem szavazott bizalmat az új elnöknek.
Read More »Mélyülnek az olasz–kínai kapcsolatok
A gazdasági és politikai kapcsolatok, valamint az EU-val való együttműködés mélyítésről tárgyalt Hszi Csin-ping kínai alelnök Olaszországban.
Read More »Az ezredes győzött a diktátor lányával szemben
Szoros küzdelemben, a szavazatok mintegy 51 százalékával a baloldali-populista Ollanta Humala nyerte a perui elnökválasztás második fordulóját.
Read More »Áradnak a folyók Kínában, ezreket evakuáltak
Felhőszakadások okoznak árvizet Közép- és Délnyugat-Kínában, 13 embert keresnek, ezreket költöztettek el, megkezdődött a katasztrófaelhárítás - jelentette a Hszinhua hírügynökség hétfőn.
Read More »Elérheti a tornádó az USA egyik sebezhető atomerőművét
Amerika három legveszélyesebb atomerőműve közül az egyik a tornádó-folyosó kellős közepén található - a Wolf Creek-i reaktor csupán 240 kilométernyire található Joplintól, a szakértők szerint nem biztos, hogy átvészelne egy nagyobb vihart.
Read More »Megszámolják a városi szegényeket Indiában
Felmérés indul az indiai városokban, hogy a kormányzati szervek pontos képet kapjanak arról, hányan élnek szegénységben az urbanizált övezetekben.
Read More »