Közel százzal több halálos ítéletet hajtottak végre az Amnesty International hivatalos adatai szerint 2013-ban, mint 2012-ben. Kínában a kivégzések száma államtitok, ezért az AI sem tudja számon tartani őket, de a becslések szerint évente több ezer emberen hajtanak végre halálos ítéletet az ázsiai országban.
Read More »Európán kívül
A YouTube is tiltólistára került Törökországban
A Twitter után már a YouTube-hoz való hozzáférést is letiltották Törökországban, pár órával azután, hogy egy felvétel került fel a videómegosztó portálra, amelyen magas rangú tisztviselők esetleges szíriai hadműveletet vitatnak meg.
Read More »Morales hat év után nyitna az USA felé
Szokatlan irányt vett a bolíviai külpolitika. Evo Morales elnök először venezuelai katonai beavatkozás tervezésével vádolta az Egyesült Államokat, majd egy napra rá öt kongresszusi szenátorral találkozott La Pazban, amely során diplomáciai kapcsolataik újraindítását tárgyalták.
Read More »Növelnék a női foglalkoztatottságot Szaúd-Arábiában
A munkanélküliség teljes felszámolását tűzte ki céljául Szaúd-Arábia, ennek keretében pedig a nők foglalkoztatottságát is növelnék. Eddig ötvenezer új munkahelyet teremtettek, de közel egymillió nőnek nincs munkája.
Read More »Brazil külpolitika: árthat Dilmának a venéz barátság
Dilma Brazíliája veszíteni látszik a régiót vezető lendületéből. Talán a nem megfelelő szövetségesek miatt?
Read More »Halálra ítélték a Muszlim Testvérek 529 tagját Egyiptomban
Hétfőn a Kairótól 250 kilométerre délre fekvő Minja bíróságán többek között gyilkosság vádja miatt halálra ítélték a betiltott Muszlim Testvérek 529 tagját. Kedden további 683-an állnak bíróság elé.
Read More »Amerika hazaküldte a szíriai kormány diplomatáit
Az Amerikai Egyesült Államok hazaküldte a regnáló szíriai kormány diplomatáit.
Read More »USA: Az afgán katonák képzése folytatódik
Az afganisztáni kivonulás előkészítésében fontos szerepet játszik az afgán haderő felkészítése.
Read More »Amerikai elnöki és külügyminiszteri körút: középpontban az ukrán helyzet
Az amerikai elnök és az amerikai külügyminiszter közös diplomáciai körúton vesz részt.
Read More »Félautomata fegyvert sorsolnak ki egy New York-i templomban
"Békességet hagyok néktek" - a jelmondata az ingyen puskát hirdető egyházi felhívásnak.
Read More »Újabb fejlemények Tóásó-ügyben
Új vizsgálat indult Bolíviában az öt évvel ezelőtt kommandósakció során lelőtt erdélyi magyar Magyarosi Árpád halálának ügyében - jelentette be az úgynevezett terroristaper megbízott új ügyésze, Sergio Céspedes az eju.tv hírportál pénteki közlése szerint.
Read More »Lekapcsolták a Twittert Törökországban
Pár órával a miniszterelnök fenyegetőzése után ténylegesen lekapcsolták a Twittert Törökországban. A törökök azonban ismerik a kiskapukat, így jelenleg óránként egymillió tweetet küldenek, és közel ötven százalékkal nött a felhasználók száma.
Read More »Kína és Japán is nyomás alá került a Krím miatt
Nem csak az Európai Unió és Oroszország számra válik egyre fontosabbá és egyben kritikusabbá az Ukrajnai helyzet. A konfliktus eszkalálódása ugyanis a Kínát és Japánt is érzékenyen érintheti.
Read More »„Abbász ne mondjon le a nemzeti elvekről!”
Ezrek tüntettek több palesztin városban hétfőn támogatásukról biztosítva Mahmúd Abbász palesztin elnököt washingtoni találkozása előtt Barack Obama amerikai elnökkel.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.