Növelnék a női foglalkoztatottságot Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábia 2025-re szeretné teljesen felszámolni a munkanélküliséget az országban, ennek a programnak a keretében pedig növelnék a nők foglalkoztatottságát is. A munkanélküliség jelenleg 11,7 százalékos, ebből több mint egymillió nő. A 18 és 30 év közötti női munkakeresők száma 2009 és 2013 között 28,4 százalékról 33,2 százalékra nőtt.

Az olajban gazdag konzervatív királyság már tett lépéseket a probléma megoldására. Fahad al-Takhaifi, a munkaügyi minisztérium államtitkárára hivatkozta azt írja a Gulf News, hogy az elmúlt évben ötvenezer munkahelyet teremtettek a szaúdi nőknek. Ezek többsége női termékeket és kozmetikumokat árusító bolt, így a nemek keveredése elkerülhető.

Szaúd-Arábiában igen szigorú szabályok vonatkoznak a nőkre, akik például nem vezethetnek autót, nem utazhatnak egyedül, és rengeteg alapvető kérdésben engedélyt kell kérniük férjüktől vagy édesapjuktól. Christine Lagarde, az IMF (International Monetary Fund, Nemzetközi Valutaalap) francia nemzetiségű vezérigazgatója is kihangsúlyozta egy novemberi kuvaiti előadásában a nők jelentős gazdasági szerepét, amelyre a Közel-Kelet államainak is építeniük kell.

Lorencsics Emese

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »