Az MRSZ szerint még dolgozni kell az új reklámrendeleten

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.

A tagozat álláspontja szerint a Közlekedési és Beruházási Minisztérium által benyújtott tervezet súlyos gazdasági hatásokkal járna: ellehetetlenítené több száz magyar kis- és középvállalkozás működését, és többmilliárdos költségvetési bevételkiesést okozna. Mint írták, a szabályozás megszüntetné az óriásplakátok 90 százalékát, ami közvetlenül korlátozza a magyar üzleti szféra hatékony hirdetési lehetőségeit.

A szervezet kiemelte: az előterjesztő saját hatásvizsgálati lapja is visszaigazolja a káros következményeket, amikor 1140 munkahely megszűnésével, 3,4 milliárd forintos adóbevétel-kieséssel, több mint 20 ezer 700 ember érintettségével, valamint kártérítési perek kockázatával számol.

Hozzátették, a hatásvizsgálat emellett azt is rögzíti, hogy az eszközök elbontásának kötelezettsége mintegy 19 ezer ingatlantulajdonost – köztük magánszemélyeket, társasházakat és mezőgazdasági gazdálkodókat – érint, akik nem reklámpiaci szereplők.

A tagozat megítélése szerint a tervezet a piaci versenysemlegességet is sérti, mert az óriásplakátok kivezetése mellett a megállókban és utasvárókban lévő citylight pozíciókat erősíti, ami gyakorlatilag két nagy piaci szereplőnek kedvez, miközben kkv-k százait teszi tönkre.

Hangsúlyozták: a szabályozás az önkormányzatok mozgásterét is jelentősen szűkíti, mivel elvonja tőlük a településkép-alakítási eszközöket, és megfosztja őket a közterület-használati díjbevételektől.

Felhívták a figyelmet, hogy a Magyar Reklámszövetség megrendelésére készült közvéleménykutatás szerint a lakosság négyötöde nem tartja zavarónak a közterületi hirdetéseket, így a rendelet indoklása téves adatokon alapul.

A szervezet arra kéri a kormányt, hogy a tervezetet jelenlegi formájában ne terjessze elő döntésre, hosszabbítsa meg a véleményezési határidőt, készíttessen az alternatív szabályozási lehetőségeket is vizsgáló kiegészítő hatásvizsgálatot, és folytasson érdemi egyeztetést az ágazat szereplőivel.

A hirdetési piac szereplőit pedig arra kérik, hogy a szeptember 26-i határidőig mondják el véleményüket a társadalmi egyeztetésen, a kormánynak pedig felajánlják szakmai erőforrásaikat egy szakmailag megalapozott szabályozás megalkotásához.

Forrás:MTI / MRSZ

Hozzászólások ()

Friss hírek

piktor94.hu

Hogyan védhetjük az autó alvázát? (x)

Az autók világában régi probléma a korrózió, ami az alváz megóvását célzó védekezés fontosságát emeli ki. Az alváz védelme olyan alapvető lépés, amely segít megakadályozni a rozsda és a mechanikai károk kialakulását.

Read More »

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »