Európai ügyek

A számok nem hazudnak: rossz ötlet volt a Brexit

A várt 0,3%-os visszaeséssel szemben fél százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke tavaly decemberben. Az IMF legfrissebb gazdasági előrejelzése szerint a világgazdaság idén 2,9%-kal fog növekedni, de a briteknél recesszió várható.

Read More »

Az EU a migrációs nyomás miatt megerősíti külső határait

Az Európai Unió meg fogja erősíteni külső határait, és lépéseket fog tenni, hogy megelőzze az illegális migrációs beáramlást - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek egynapos csúcsértékezetét követően, péntek hajnalban.

Read More »

Románia is fegyverkezik

Románia eddig két Patriot rakétavédelmi rendszer tesztelését fejezte be, április végéig pedig további kettőt állít hadrendbe a tervezett hét közül, amelyek beszerzéséről 2017-ben fogadott el törvényt a bukaresti parlament - közölte kedden a román védelmi minisztérium (MAPN).

Read More »

GVH vizsgálat vár a Wizz Air légitársaságra

A Gazdasági Versenyhivatal érvelése szerint a légitársaság vélhetően a fogyasztók döntésének szempontjából jelentős információkat hallgat el - vagy közöl későn - online felületein, hogy a drágább lehetőségek irányába terelje a jegyvásárlókat.

Read More »

Évfordulós támadásokra számít Ukrajna

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint a háború egy évvel ezelőtti kezdete, február 24-e körül számítani lehet újabb nagyszabású orosz támadásokra, mert az oroszok szeretik a jelképes dátumokat.

Read More »

Tovább közeledik egymáshoz Ukrajna és az EU

Az Európai Unió központi intézményeinek és magasrangú vezetőinek kijevi látogatása azt jelzi, hogy Ukrajna komoly előrehaladást ért el az uniós tagság felé, és üzenet a befektetőknek, hogy Ukrajna tovább fog haladni ezen az úton - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Kijevben, az EU és az ukrán kormány együttes ülésén.

Read More »