Jól jött a CDU-nak a megismételt berlini választás

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a Berlinben tartott tartományi törvényhozási választáson a hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredmény szerint. Az SPD 1999 óta először veszítette el a berlini önkormányzati választásokat.

Az ellenzéki CDU a szavazatok 28,2 százalékát gyűjtötte össze, 10,2 százalékponttal erősödve az előző, 2021-es törvényhozási (képviselőházi) választáson elért 18 százalékhoz képest. A CDU csaknem negyedszázada, 1999 óta először nyert választást a tartományi rangú német fővárosban.

Az eddigi kormánykoalíció legnagyobb tagja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) 18,4 százalékkal a második, 3 százalékponttal gyengülve a 2021-es 21,4 százalékhoz viszonyítva – ez az SPD eddigi leggyengébb berlini tartományi választási eredménye.

Nagyobbik koalíciós partnerük, a Zöldek ugyancsak 18,4 százalékon végeztek – mindössze 105 szavazattal szereztek kevesebbet, mint a szociáldemokraták -, 0,5 százalékponttal gyengülve a 2021-ben elért 18,9 százalékhoz képest. A koalíció legkisebb tagja, az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) is gyengült, a 2021-es 14,1 százaléknál 1,9 százalékponttal kevesebbet, 12,2 százalékot szerzett.

Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) az 5 százalékos bejutási küszöb alatti, 4,6 százalékos eredménnyel végzett, 2,5 százalékponttal gyengülve a 2021-es 7,1 százalékhoz képest. A liberálisok így kiestek a képviselőházból.

A jobbközép CDU-tól jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) kismértékben erősödött, a legutóbbi választáson elért 8 százalékos eredményt 1,1 százalékponttal javítva 9,1 százalékot szerzett.

A választási részvételi arány 63 százalékos volt, jelentősen csökkent a 2021-es 75,7 százalékhoz képest. A berliniekkel a 2021-es választást ismételtették meg, amelyet hiányosságok miatt érvénytelennek nyilvánított a tartományi alkotmánybíróság.

A második világháború utáni német történelemben egyedülállóan megismételt választás miatt a törvényhozási ciklus nem kezdődik elölről, vagyis a következő választást alapesetben nem öt év múlva tartják, hanem 2026-ban.

Kai Wegner, a CDU tartományi vezetője a választás után közölte, hogy az eredményt egyértelmű kormányalakítási felhatalmazásként értelmezik, és napokon belül megkezdik az egyeztetéseket a koalíciós lehetőségekről.

A CDU lehetséges partnere az SPD vagy a Zöldek. A párt a szociáldemokratákhoz közelebb áll, mint a Zöldekhez. Az egykori NDK állampártjának utódszervezetéből és nyugati baloldali szerveződések egyesülésével létrejött Baloldallal nem kívánnak együttműködni. Kizárják a koalíciót az AfD-vel is, amellyel más párt sem hajlandó együttműködni.

A CDU-SPD vagy CDU-Zöldek koalíció mellett lehetséges még egy újabb SPD-Zöldek-Baloldal összetételű koalíció is, de gyenge választási eredményük és a CDU nagyarányú győzelme miatt nem valószínű, hogy az eddigi kormánypártok megkockáztatják a folytatást.

Miért kellett ismételni?

Berlinben 2021. szeptember 26-án, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választással együtt rendezték meg a tartományi és a kerületi választásokat, és egy helyi népszavazást is tartottak két lakásüzemeltető nagyvállalat köztulajdonba vételéről. A voksolást a koronavírus-világjárvány lassítását szolgáló távolságtartási szabályoknak megfelelően kellett megtartani. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy pont azon a napon rendezték meg a német főváros világhírű éves nemzetközi futóversenyét, a Berlin Marathont, amely miatt sok helyütt megbénult a közlekedés.

Az érvénytelennek nyilvánított tartományi választások ügyében végzett vizsgálatok szerint a választás előkészítése sem volt megfelelő, nem volt például elegendő számú szavazólap és választási urna minden szavazókörben, és nem volt meg a szükséges számú személyzet sem a voksolás lebonyolításához. Az egyedi nehézségek és a rendszerszintű hiányosságok miatt tömegek kényszerültek többórás várakozásra, és sokan nem tudtak, vagy nem tudtak időben, az urnazárás hivatalos ideje előtt élni szavazójogukkal.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »