Szerda hajnalra legalább százötven észak-afrikai menekült veszett a Földközi-tengerbe. A balesetben csak negyvennyolc illegális bevándorló életét tudták megmenteni az olasz hatóságok.
Read More »Európai ügyek
A vártnál is jobb lett a nagybank eredménye
Jobb lett a vártnál a Raiffeisen Bank International eredménye: a konszenzus 900 millió eurós éves eredményt jósolt, ezzel szemben a tényleges adat 1.09 milliárd euró lett – a ma reggeli gyorsjelentés szerint.
Read More »Újabb adót vet ki az Orbán-kormány
Médiaértesülések szerint a magyar kormány már az idén megkezdené a tervezett (2 évre szóló) 120 milliárd forintos kivonást a gyógyszerkasszából.
Read More »Szigorításba kezdett a jegybank
Szigorításba kezdett az Európai Központi Bank, a tegnapi kamatdöntő ülésén hosszú idő után 1.00%-ról 1.25%-ra emelte az eurózóna irányadó rátáját.
Read More »Az első három hónapban sikerült teljesíteni az egész éves hiányt
Az államháztartás márciusi adatai szerint az idei első három hónapban a költségvetési hiány elérte az egész évre tervezett deficit 108%-át – a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes publikálása szerint.
Read More »Árvízvédelem: Biharban védekeznek, Magyarország is örülhet
100 évig is bírhatják majd a most épülő gátrendszerek.
Read More »Tisztújítást tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
Eseményekben, fordulatokban és természetesen tanulságokban is igen gazdag évet tudhat maga mögött a KMKSZ - hangzott el a XXII. tisztújító közgyűlésen.
Read More »Mečiar emberét ültetnék a szlovák nemzetbiztonság élére
A magát liberálisnak és demokratának tartó Szabadság és Szolidaritás elnöke szerint, aki egyben házelnök is, egy bizonyos Stano úr lehetne a Nemzetbiztonsági Hivatal új vezetője.
Read More »Most már hivatalos: külföldi segélyt kér a kormány
Csütörtök este megérkezett Brüsszelbe a pénzügyi mentőcsomag aktiválására vonatkozó hivatalos portugál kérelem – erősítette meg Olli Rehn, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa pénteken közvetlenül az Eurócsoport gödöllői ülését megelőzően.
Read More »Szlovénia lett az oroszok brüsszeli strómanja
A Transz-adriai vezeték (TAP) és horvát partnere után a bosnyák rendszerirányító BH-Gas tegnap a nemzetközi gázvezeték kiterjesztéséről írt alá szerződést.
Read More »Románia legjelentéktelenebb intézménye a parlament
A román ellenzék bejelentette bojkottálja a parlament egyes üléseit, ezzel tovább gyengítette az amúgy is egyre erőtlenebb és súlytalanabb bukaresti intézményt. A román politikum orosz rulettezik, amikor nem veszi figyelembe a változás szükségességét.
Read More »Nazarbajev újra – de mit szól ehhez az EBESZ?
Nurszultan Nazarbajev ismét elsöprő győzelmet aratott. Hogyan lehetséges, hogy a lakosság 95,5%-a egy emberként támogatta az autoriter vezetőt?
Read More »Merre tovább, kereszténydemokraták?
A tartományi választásokon elszenvedett vereségek után útelágazáshoz érkezett Németország legnagyobb kormánypártja, a CDU.
Read More »Nem fizet osztalékot a Mol
A MOL menedzsmentje nem javasol osztalékfizetést a tavalyi eredményből – tette közzé a társaság. Ez gyakorlatilag a mi és a piac várakozásának is megfelel.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.