A parlament elé került az egészségügyi törvény módosításának tervezete, ami sejtésünk szerint még nem a végleges verzió. A módosítás összhangban van a piaci várakozásokkal.
Read More »Európai ügyek
Felbolydult Szerbia Mladic miatt
A nemzetközi közvélemény megelégedéssel fogadta Ratko Mladić elfogását, ám Szerbiában még mindig többségben vannak a volt tábornok támogatói.
Read More »Erőszakos privatizáció a láthatáron
Elképzelhető, hogy az eurózóna mediterrán tagállamai két csoportra szakadnak, a tőkepiacokról tartósan kívül rekedtekre, és a bent maradókra.
Read More »A közép-európai elnökökkel is találkozott Obama Varsóban
Varsóban fejezte be európai körútját az amerikai elnök, azonban Barack Obamával több térségbeli vezető sem kívánt találkozni.
Read More »Diszkriminálják a szlovákokat a Felvidéken?
A kisebbségi nyelvhasználati törvény, melyet a múlt héten szavazott meg a pozsonyi parlament, megteremti a feltételeket Dél-Szlovákia elmagyarosítására. A szlovákokat ebben a régióban már most diszkriminálják – véli Dušan Čaplovič, az ellenzéki Smer alelnöke.
Read More »Rövidesen útlevelet is igényelhetnek a határon túliak
Néhány hét múlva már nemcsak honosítást, hanem magyar útlevelet is igényelhetnek a külképviseleteken a külhoni magyarok.
Read More »Cameron feláldozná miniszterét az egészségügy reformjáért
A Konzervatív Párt programjának zászlóshajója az egyre kevésbé fenntartható NHS jelentős átalakítása.
Read More »Kárpátalján tartják a Rákóczi-ballada ősbemutatóját
Kárpátalján, magyar történelmi helyszíneken és helyi magyar zenészek közreműködésével tartják az Ismét Vereckénél című Rákóczi-ballada ősbemutatóját.
Read More »Kijev szerint nem politikai probléma a magyar kettős állampolgárság
Az ukrán külügyminisztérium nem tekinti politikai problémának, hogy Magyarország állampolgárságot ad a Kárpátalján élő magyaroknak.
Read More »Továbbra sem lehet folyadékot bevinni a repülőterekre
A tervek szerint 2011. április végén enyhítettek volna a szabályokon és ismét lehetett volna kézipoggyászban folyadékot felvinni a repülőgépek fedélzetére, az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállamoknak, hogy egyelőre továbbra is a mostani szigorú szabályokat alkalmazzák. A Parlament megszavazta a javaslatot. Mindez persze továbbra is élénkíti a repülőtéren belüli boltok forgalmát, akik az ellenőrzötten bevitt innivalókat, parfümöket jelentős felárral értékesíthetik az utasoknak.
Read More »A közszféra a legrosszabb adós – gyorsabb fizetésre kötelez az EU
Mivel az állami szektor nem tudja fizetni adósságait, ez fokozza a körbetartozásokat, csökkenti a vállalatok forrásait és akadályozza a növekedést – írja az Európai Fizetési Index csütörtökön, május 26-án közzétett 2011-es jelentése.
Read More »Véget ér az orosz búzaexport tilalom
Oroszországban véget ér a búza exportjára kivetett tilalom, jelentette be az orosz kormány vezetője, Vlagyimir Putyin. A tilalmat tavaly vezették be az oroszországi erdei tüzek után.
Read More »A népszámlálási kérdőívet elektronikusan vasárnapig lehet kitölteni
Folyik a népszámlálási ívek begyűjtése Szlovákiában. Az internetes honlapon vasárnapig van lehetőség az adatok beküldésére.
Read More »Válságban a német kereszténydemokraták?
Újabb választási vereség a német kereszténydemokratáknál – vajon mik lesznek a következmények?
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.