Kiből lehet politikus?

Kétségkívül nagy hét van (analfabéta szentfazekak kíméljetek, nem a nagyhétről van szó!) a törvényalkotó szlovák politikai osztály tagjai mögött. Sikerült ugyanis bebizonyítaniuk, hogy ők szinte valamennyien az egyszerű szlovák emberek igényeinek kielégítésén munkálkodnak. Hogyne, hiszen kiderült, ők is éppen olyan egyszerű emberek, mint a legeslegegyszerűbb szlovák emberek.

Akiket szerintük sem foglalkoztat semmi más, mint az, hogy résen legyenek. Nehogy már a Máris szomszéd a kertek alatt átsunnyogjon – főleg fehér lovon ne – az államhatáron. És visszaállítsa például az árvalányhajas Nagy-Magyarországot. Az egyszerű szlovák emberek rovására és persze legnagyobb sajnálatára.

Tényleg nagy hét van a törvényalkotó szlovák politikai osztály tagjai mögött, hiszen sikerült elérniük azt is, hogy a Szlovákiában élő egyszerű kisebbségi emberek – főként a szlovákiai magyarok – ráébredjenek, minden vonatkozó hivatalos lózung ellenére a szlovák politikai osztály tagjai sokkal jobban ragaszkodnak az egyszerű szlovák emberek igényeihez, azaz saját egyszerű igényeikhez, mint az egyszerű szlovákiai magyar emberekhez általában. Az egyszerű szlovák embereknek ráadásul ezért most már nem kell azon agyalniuk, milyen trükkök bevetésével szívnák el a levegőt előlük az egyszerű szlovákiai magyar emberek.

A nagy szlovák nemzeti héttől kezdve immár nyilvánvalónak kell lennie az egyszerű szlovák emberek számára, hány közülük való egyszerű ember őrzi akár az álmaikat is az egyszerű nemzeti parlamentben. Hányan vannak helyettük állandóan résen.

Világos most már, a törvényalkotó szlovák politikai osztály tagjai legalább kilencvennyolc százalékban nem mások, mint az egyszerű szlovák emberek közül való egyszerű emberek.

Világos most már az is, hogy a törvényalkotó szlovák politikai osztály tagjai miért nyilatkoztak meg az elmúlt nemzeti nagy hét során olyan tök egyszerű, azaz primitív módon, ahogyan. Amikor a törvényalkotó szlovák politikai osztály egyszerű tagjai azt tartották még fontosnak, hogy véleményezzék a törvényalkotó magyar politikai osztály egyszerű tagjainak viselt dolgait is. A törvényalkotó magyar politikai osztály ugyancsak egyszerű tagjai ugyanis, akárcsak a törvényalkotó szlovák politikai osztály egyszerű tagjai, állandó jelleggel kizárólag a saját hatáskörükben, egyszerűen csak a saját belátásuk szerint szabják meg, hogy hol van észak… A törvényalkotó szlovák politikai osztály egyszerű tagjai épp ezért tartottak fontosnak olyan parlamenti szózatot kinyilatkoztatni, amelynek üzenete ugyancsak egyszerűen nagyszerű: A saját hátsó udvarában márpedig mindenki úgy száll le a bicikliről, ahogyan akar. De leginkább, ahogyan tud…!

U.i.: Ha ebből a szövegből valaki képes levonni azt a következtetést, hogy az egyszerű embereknek semmi keresnivalójuk nincsen bármilyen náció törvényalkotó politikai osztályának tagjai között, akkor talált. Elvileg tehát ki is húzhatná magát. Ugyanis nem egy egyszerű, hanem egy értelmes, intelligens ember lehet ő. Ami azonban azt jelenti, egyszer s mindenkorra felejtse el, hogy valaha is politikusnak állhat…

Kitekintő / Új Szó - Barak László

Friss hírek