Ha Koszovó függetlensége a feltétel, Szerbia inkább nem lesz EU-tag

Tomislav Nikolić a Danas napilapnak adott interjúban azt mondta, reméli, hogy Brüsszelben sohasem fogják Szerbia EU-csatlakozásának feltételeként megszabni Koszovó függetlenségének elismerését. Ha pedig mégis így lenne, hát nem kell felvenniük Szerbiát a tagállamok sorába – fogalmazott a szerb államfő.

Nikolić szerint az Európai Unió – akárcsak a menekültválság esetében – a Szerbia és Pristina közötti viszony rendezése során is megmutatta gyengeségét.

„Egyrészt rendkívüli befolyással bír Szerbia felé, másrészt tehetetlen Pristina követeléseivel szemben, ez az, amit meglepőnek és aggasztónak találok”, mondta Nikolić.

Az államfő hangsúlyozta: nem tudjuk, tulajdonképpen hogyan képzelték el a 35. fejezetet, és azt sem, hogyan történik majd annak lezárása egy jogilag mindkét fél számára kötelező érvényű egyezménnyel.

A szerb községek közösségét (ZSO) meg kell alakítani, ezt már aláírták Brüsszelben, „de most Pristinában belátták, hogy ez azt jelentené, hogy a szerbek saját területtel rendelkeznek meg számos joggal, innen erednek azok az állítások, miszerint ez nincs összhangban Koszovó alkotmányával”, véli az államfő.

„Mit tehetünk most, amikor aláírtuk a brüsszeli szerződést? Ha pristinai oldalról megkérdőjelezik, miért ne kérdőjeleznénk meg szerb oldalról is? Hogyan folytathatnánk a tárgyalásokat, ha nem jön létre a koszovói szerb községek közössége? Ez nagyon nehéz lesz, és itt Aleksandar Vučićnak kemény próbát kell kiállnia”, figyelmeztet Nikolić, írja a Tanjug.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek