GMO-csata zajlik az EU-ban

A szakminiszterek heves tiltakozásának ellenére sem jött össze a minősített többség, amellyel elutasíthatták volna a Pioneer 1507-es génmódosított kukorica termesztésére vonatkozó engedélyezési kérelmet – így az Európai Bizottságnak kell döntenie róla. Lehetséges-e ez a tagállamok tiltakozásának ellenére?

A Pioneer Hi-Bred nevű cég 2001-ben nyújtotta be a kérelmét az Európai Unióhoz, amelyben az unió egész területére kiterjedő terjesztési engedélyért folyamodott. A kérelem azóta kering az uniós döntéshozatal labirintusában, ám a múlt héten egy lépéssel közelebb került az elfogadáshoz. Ahhoz, hogy az Európai Bizottság jóváhagyja a kérelmet, előzetesen szükséges kikérnie egy-egy bizottság véleményét. A génmódosított kukorica termesztésének ügyében az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság szakvéleménye segítette a döntésben a testület tagjait. Ilyen esetben negatív vagy semmilyen értékelés után egy szakminiszterekből álló tanács elé kerül a kérdés, amely minősített többséggel elutasíthatja a kérelmet. A tanácsban február 11-én került sor a szavazásra, ahol 19 tagállam ellenezte az engedély megadását, négy tartózkodott, öt pedig támogatta azt. A szavazati súlyok figyelembe vételével azonban nem volt meg az elutasításhoz szükséges minősített többség, így a Bizottság értelmezése szerint negatív válasz hiányában a testületnek jóvá kell hagynia a génmódosított organizmusok termesztésére vonatkozó kérelmet.

Különös ellentmondás alakult ki tehát az európai intézmények között. Az Európai Parlament (különösen a Zöldek) és a szakminiszterekből álló tanács ellenzi a GMO-növények termesztését, azonban a Bizottság mégis halad előre a döntéshozatali folyamatban. A görög soros elnökség arra kérte a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a tagállamok jelentős többségének tiltakozását.

Thierry Repentin európai uniós ügyekért felelős francia miniszter azt nyilatkozta, hogy az ügy erősítheti azt a képet, hogy az Európai Unió nem vagy nem jól működik – ez pedig igen veszélyes a májusi választások előtt. Hogyan tudnák azt megmagyarázni a választóknak, hogy a tagállamok döntő többsége ellenzi az engedély megadását, a Bizottság mégis jóváhagyja azt?

Az áruk szabad áramlásának elve alapján a GMO-t nem lehet csak úgy kitiltani egyik uniós országból sem. A megoldást az jelentheti, hogy ha a tagállamok újabb tudományos indokokat tudnak felmutatni és egyértelműen bizonyítani tudják, hogy egy-egy termék káros az emberi egészségre. Erre már volt példa Magyarország esetében is, amikor a MON810-es kukorica több nemkívánatos hatására is rámutattak és védzáradéki eljárást kezdeményeztek, amelyet a tagállamok többsége a Bizottság döntésének ellenére támogatott. Továbbá a görög elnökség újra felhozta azt a javaslatot, amely értelmében a tagállamok környezeti, egészségügyi, gazdasági és szociális érdekekre hivatkozva dönthetnek úgy, hogy nem termelnek GMO-t a területükön. A kérdés tehát még nem eldöntött, a tagállamok nagyobb egyetértésére és együttműködésére lesz szükség, ha érvényesíteni akarják érdekeiket.

Laczi Renáta

Friss hírek