Tényleg vicc a svájci hadsereg?

GENF – 2014 február 17-én, hétfőn az etióp légitársaság egy Rómába tartó gépét a másodpilóta eltérítette. A gép végül Genfben szállt le, a másodpilóta nemes egyszerűséggel menedékjogot kért. A történetben nem is ez az érdekes, hanem az, hogy fény derült arra, a svájci légierő tulajdonképpen mennyire is hadrafogható.

Mindez pedig nem sokkal azelőtt történt, hogy május 18-án népszavazás fog dönteni arról, a svájci nép áldását adja-e a Gripen gépek beszerzésének ötletéhez. Korábban a francia Rafale és az Airbus Group (AIR), a BAE Systems Plc (BA/) és a Finmeccanica SpA. (FNC) konzorcium által gyártott Eurofighter Typhoon is versenyben voltak, az elavult Northrop Grumman Corp. (NOC) F-5 Tiger-ek felváltására, mégis a svédek lettek a nevető harmadikok. A felmérések szerint azonban a svájciak 52 százaléka e kérdésben jelenleg a föderáció döntése ellen foglalna állást.

Namost, ha Magyarországon (vagy máshol) a polgári illetve katonai légi irányítás észlel egy ilyen esetet (az információ adott esetben még azelőtt megjön, mielőtt a gép elérné a nemzeti légteret) akkor a légierő felküld egy (vagy több) vadászgépet, mely „elfogja” a behatolót és leszállásra kényszeríti. Vagy – ha ezzel nem is nagyon szoktak előhozakodni – végső esetben akár le is lőhetik a behatolót, ha úgy ítéltetik meg, hogy mondjuk „Al-Kaida módra” lakó- vagy középületbe készül belerepülni, vagy más módon készül a magyar lakosságot veszélyeztetni.

Ez viszont csak a mi „primitív”, kelet-európai logikánk. A helvétek észjárása egészen máshogy forog! Történt ugyanis, hogy amikor az etióp gép elérte – és átlépte – a svájci határt, reggel 6 óra körül, a svájci légierő egyetlen gépet sem volt képes a levegőbe küldeni, így azt olasz és francia vadászgépek kísérték a genfi leszállásig. A svájci vezérkar hivatalos válaszára csak pár órát kellett várni : A svájci légierő gépeinek hadrafoghatósága reggel 8 és 12 közti időszakot, valamint 13:30 és 17 óra közötti időszakot öleli fel.

Magyarán kéretik mindenkitől csak ebben az időszakban támadni vagy gépet eltéríteni! Hiába, szegény ország, többre nem telik – tromfol rá a svájci RTS TV kabaréja – de nem kell aggódni, a Gripen beszerzés majd mindent megold, azokban ugyanis vízszintesre dönthető a pilótaülés és a sziesztázó pilótát külön csengő ébreszti háború esetén!

120 secondes – Les forces aériennes suisses ne… par RTS

A svájciak legalább képesek saját magukon is nevetni. Egyébként nem ritka eset, hogy a Svájcban vonaton utazó vasúti kocsijába felszáll egy szakasz svájci katona, ha éppen az ország másik részébe mennek gyakorlatozni. Frappáns példa arra, hogyan lehet a logisztikai kérdéseket a legolcsóbban megoldani. Fegyverüket kedélyesen kiteszik elénk a vonaton az asztalra, vagy nekidöntik a hátizsákunknak, majd kedélyesen elszunyókálnak. (A kabaré szerint, persze nem kell félnünk, ezek már régóta játékfegyverek, mert az igaziakat veszélyességük miatt le kellett cserélni.)

De aggódnunk nem kell, nem sokkal veszélyesebbek, mint szerencsétlen francia társaik. Marcona, FAMAS gépkarabéllyal felszerelt alakokkal a mezei turista Párizsban mondjuk a Saint Lazare vasútállomáson vagy a Tour Montparnasse (Európa legnagyobb felhőkarcolója) körül futhat bele. Kettesével-hármasával járőröznek és ha van szabad kapacitás 1-2 rendőr is kísérgeti még őket, mindezt a terrorelhárítás „szent harca” és a pajkos elnevezésű Vigipirate (magyarul kb. „Éber kalóz”) nemzeti belbiztonsági terv jegyében.

Hogy mire kellenek a rendőrök a katonák mellé? Hogy vigyázzanak rájuk! Konkrétabban: arra, ha konkrét támadás történik vagy lövöldözés kezdődne – mondjuk RPG-vel vagy golyószóróval, ami a Párizs környéki bandák esetében nem ritka jelenség – rendőrünk egy szál stukkerével halált megvető bátorsággal feltartóztassa addig a támadókat, amíg a gépfegyveresek engedélyt kérnek és kapnak a fegyverhasználatra és a szigorúan külön és becsomagolva tartott tárat kinyitják és betárazzák fegyvereiket.

Hiába, meg kellett tenni ezt az óvintézkedést. Még a Sarkozy-éra alatt egy éleslövészet után bukott már abba bele vezérkari főnök, hogy nem egyezett az utólag egyenként összevadászott, kilőtt töltényhüvelyek száma a gyakorlatra biztosított lőszeradag számával. Tehát a gall szomszédoknál is vannak furcsaságok.

De térjünk vissza a helvétekre. Mielőtt arra gondolnánk, hogy a svájci hadsereg – mely főként tartalékosokból áll és tényleg mindenki otthon őrzi a fegyverét – csupán stand up komédistákból áll, sajnos ki kell ábrándítanunk mindenkit. Ez a hadsereg igen is komolyan veszi saját magát!

120 secondes – L’armée ne communique pas bien… par RTS

2013 szeptember végén ugyanis nagyszabású hadgyakorlat keretében kipróbálásra került egy új haditerv, melyen hónapokig zakatolt a Doxa-gyártók szürkeállománya – és ez már nem vicc! Mivel a migrációs hullámok felerősödtek, a svájci vezérkar szükségesnek ítélte, hogy kidolgozzon egy tervet egy, az úgymond „eladósodott Franciaország” felől érkező támadás kivédése esetére.

Szigorúan a politikai korrektség keretében, a tervekben nemes egyszerűséggel már meg is buktatták a francia államot és helyette egy SAONIA (ejtsd: szaónia) – Ex-Franciaország elnevezésű fiktív állam szerepel. A hivatalos indoklás szerint ugyanis Svájcnak fel kell készülnie a XXI. század kihívásainak kezelésére. Tetszik érteni, ez ugyanaz a Franciaország, mely a nap 24 órájából 16,5 órában „szívességből” védi a svájci légteret… Annak idején – még csupán a XX. század kihívásaira fókuszálva – Enver Hoxha Albániája is komolyan felkészült az egész világ elleni harcra, mikor is annyi betonbunkerrel hintették tele az országot, melybe az ország teljes lakosságát el tudták volna helyezni támadás esetén…

A svájciak mindenesetre tényleg minden eshetőségre felkészültek, a „szaonok” meg jobb, ha elmennek szaúnni!

Türke András István PhD Europa Varietas Intézet

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »