Minek a fővárosa Újvidék?

Néhány napja plakátra plakáttal válaszoltak egymásnak különböző politikai csoportosulások Újvidéken, a Vajdaság – a belgrádi Alkotmánybíróság döntése nyomán immár nem hivatalos – fővárosában. Csupán első hallásra abszurdum, hogy ugyanazt akarják: Újvidék fővárossá válását. De nagyon távolról kell jönni ahhoz, hogy ne legyen mégis egyértelmű az alapvető különbség a kétféle elképzelés között .

Az egyik plakát ugyanis azt szorgalmazza, hogy Újvidék (Novi Sad) Szerbia fővárosa legyen, a másik pedig – közvetetten – azt, hogy Vajdaságé, de nem akármilyené: ez utóbbin ugyanis a rebellisnek számító vajdasági kék-sárga-zöld színek között a „Vajdaság (legyen) Köztársaság” jelszó szerepel.

A vajdasági politikai színtér két pólusa csapott így össze: a szerb unitarista és a vajdasági köztársaságpárti. A győztes, egyelőre, és nemcsak a plakátok szintjén az előbbi – és nemcsak azért, mert a kék-sárga-zöld papírokat serényen el is tűntették…

Felvonulási terület

Az ide érkező annyit érzékel, hogy Újvidék aranyos, Duna parti város, kivilágított központja a Kiegyezés körüli építészet jegyeiben pompázik a kora tavaszi estében, hangulatos éttermekkel, fényes, vagy éppen rég bezárt márkás üzletekkel, kisebb plázákkal. Mindenütt angolul tudó fiatalokkal találkozni, akik szívesen segítenek a délszláv nyelvekbe még csupán belekóstoló idegennek.

Ám Újvidék sokkal több ennél. Nemcsak azért, mert a Vajdaság (névlegesen?) Autonóm Tartomány adminisztratív központja, nemcsak azért, mert Szerbia második legnagyobb városa (több mint 350.000 lakossal), hanem elsősorban azért, mert felvonulási terület szerepét tölti be az 1980-as évek vége óta.

1988 nyara előtt a Vajdaság a titói Jugoszlávia ékköve volt – több értelemben is. Gazdaságilag fejlett régió, hivatalosan ugyan Szerbia része, de vétójoggal a szövetségi szinten, nemzetiségi konfliktusok nélkül, mereven betartott „nemzetiségi kulccsal”, vagyis az arányos etnikai képviselet parancsolatának tiszteletben tartásával minden szinten.

A Vajdaságnak azonban megváltozott az etnikai mintája a délszláv háborúk során, kevesebb lett a kisebbség, több a szerb. Nemcsak a magyarok emigráltak, sok szerb és más nemzetiségű is odébbállt, közben viszont horvátországi és boszniai szerb menekültek százezrei érkeztek. Újvidék 30 évvel ezelőtti kertvárosainak helyén ma gyorsan épült paneltelepek jelzik az új időket.

A város főterén ma még békésen egymás mellett feszít a város kék lobogója, a tartomány alapjában szerb nemzeti színű, ám a Bánságot, Bácskát és a Szerémséget jelképező három „európai” csillaggal ékesített zászlaja, és természetesen a koronás, kétfejű sasos szerb országzászló.

A vajdaságit nem vette le az új városi hatalom sem. A tavalyi szerbiai választásokon az SPS, azaz a milosevici szocialisták lettek a mérleg nyelve, és ők országos szinten végül a kormányváltás mellett döntöttek, és a konzervatív Szerb Haladó Párttal (SNS) alakítottak kormányt, hogy kiszoríthassák a hatalomból az SNS politikai ellenfelét, a Vajdaságban továbbra is népszerű Demokrata Pártot (DS).

A DS-ellenes újvidéki nagykoalícióhoz még az ultranacionalista Dveri mozgalom helyi képviselőire is szükség volt, belőlük vált ki a Harmadik Szerbia párt/mozgalom, amely a várost vezető koalícióban ülve azt szorgalmazza, hogy a Vajdaság autonómiája szűnjön meg, ellenben Újvidék az „egységes” Szerbia fővárosa legyen.

A Seselj-féle Szerb Radikális Pártból (SRS) a 2008-as választási vereség miatt kivált és létrehozott SNS szavakban már nem olyan nagy ellensége a Vajdaság autonómiájának, mint egykori anyapártja. Nem szavazott ugyan rá, de utólag elfogadja a tartomány alapszabályát és a hatásköreiről szóló törvényt, amelyeket a DS regnálása alatt iktatott be a szerbiai törvényhozás. Ám annak is örültek, amikor – éppen az új szerb kormánykoalíció létrejötte idején – a belgrádi Alkotmánybíróság belenyírt mindkét jogszabályba, kihírdetvén, hogy azok bizony szemben állnak az alkotmánnyal.

Milyen is ez az autonómia?

A Vajdaság kormánya törvényt nem hozhat, csupán javaslatot nyújthat be a központi parlamentnek; habár 40%-át adja a szerbiai GDP-nek, az alkotmány értelmében a szerbiai költségvetés csupán 7%-ára jogosult, de a gyakorlatban ezt sem kapja meg és ennek is a nagy részét a tartományi hatóság irodaházában, az egészségügyben, oktatásban dolgozók bérei teszik ki – amit az ország többi részében is az államkasszából pénzelnek.

A Vajdaság kormánya tehát igazából nem tud kormányozni – pénzeket szétoszt, de valós hatalma nincs. A DS-nek – az államfőválasztási vereség és a kormányalakítási tárgyalások kudarca ellenére is – a Vajdaságban majdnem meglett a többsége a 2012. májusában megtartott általános választások után. Annak az egy-két hiányzó képviselőnek a pótlására bőven elegendőek a DS régi szövetségesei, köztük a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). Ám a matematika akár csalós is lehet.

Szerepek és szereplők

Az egyedülinek mondható magyar előjelű párt ugyanis éppen februárban lépett koalícióra Nagybecskereken (Zrenjanin) az SNS-szel. A koalíciós szerződést mutatta a tévé is: latin betűs volt, de szerbül. Korábban pedig éppen Újvidéken szavazott Pásztor István pártjának egyetlen képviselője igennel a városi költségvetésre, így téve le voksát a meglehetősen nacionalista felállású koalíció mellett. A helyi magyar sajtóból ítélve, mintha Szabadkán is inogna az amúgy sem túl szilárd DS-VMSZ szövetség…

Szerbia teljhatalmú ura, akit a média már régóta „szerb Putyinnak” nevez, jelenleg Aleksandar Vucic (SNS) úgynevezett „első miniszterelnök-helyettes” (a miniszterelnök az SPS vezetője, Ivica Dacic), aki egyszemélyben a titkosszolgálatok főnöke, honvédelmi miniszter és újabban a korrupció elleni bűnözés bajnoka is. Mindent megtesz azért, hogy a DS befolyását csökkentse. Óriási betűk hirdetik a gyanúsan olcsó kormánypárti lapok címlapjáról a DS vezérek panamáit. Így néz ki a korrupció-elleni harc Szerbiában: a sajtó gúnyosan „hivatalos közlönynek” mondott része beharangozza, kit kell letartóztatni, majd a rendőrség megteszi. Több neves DS-es politikus került már fogdába, egyelőre vádemelés nélkül. A hatalmi koalíció jelenlegi pártjait egyelőre nem bántja „a szerb Eliott Ness,” pedig a szocialisták az előző kormánykoalícióban is a második legnagyobb párt voltak.

Mikor lehetnének újabb választások?

A szerbiai helyzetet ismerők közül többen az őszre várják a választásokat – egyesek még akkor is, ha Szerbia heteken belül megkapná az EU-tól a csatlakozási tárgyalások kezdetének dátumát. Erre pedig van esély. A legnagyobb akadályt ugyanis a Koszovóval kapcsolatos kérdések jelentették. A jelenlegi kormány azonban annyira az EU-tól várja a segítséget, hogy már eddig is lényeges engedményeket is tett Koszovó-ügyben, például a szerb miniszterelnök személyesen is hajlandó volt találkozni koszovói kollégájával, Hashim Thacival, a szerbellenes gerillamozgalom egykori vezetőjével.  Az előrehozott választás mellett érvelők szerint az SNS most van a csúcson – a Koszovóról való de facto lemondást pedig még palástolni lehet a privatizációs nyerészkedők rácsok mögé helyezésével.

Éppen a Koszovóról való lemondás előszele mozgathatja az újvidéki plakátháború unitarista résztvevőit. Az „ultraszerbek” jelszavai komor feketeséggel néznek le a politikailag, származásilag, de etnikailag egyre kevésbé sokszínű újvidéki járókelőkre. A szélsőjobboldal előretörése mögött egyesek a szerbiai politikai beszélgetések örökös torkolatpontját, régi nevén az Udbát, az állambiztonságot sejtik. Mások a privatizációs kisemmizéseknek, a munkájukat még megtartókat is rettegésben tartó munkanélküliségnek, a kilátástalanságnak, na meg a háborús vereségeknek tulajdonítják azt, hogy Szerbiában a fiatalokra leginkább a nacionalista nézetek hatnak.

A Vajdaságban az utóbbi időben szinte minden hétvégén „magyarverésekről” vagy „incidensekről” számolnak be a médiumok. Néha a támadók azt állítják magukról, hogy nem etnikai alapon vertek, hiszen vannak magyar felmenőik is, néha az állítólagos sértettek nem is jelentik az esetet a rendőrségen. A „szokványos színhelyek” az Újvidéktől 20 percnyi autózásra levő, valaha magyar, ma – a kilencvenes évek betelpülései után –  szerb többségű Temerin, továbbá az ugyanazon az úton, szintén alig több, mint fertályórára levő, etnikailag fele-fele Óbecse, illetve Szabadka, a legnagyobb magyar népességű vajdasági város (helyi szinten azonban ez sem jelent többet egyharmadnál).

Bizonyítani nem könnyű a sovén indíttatást, vannak akik a magyarság elűzésének kísérletéről beszélnek, vannak, akik szerint a pártmédiumok fújják fel az ügyeket, és vannak, akik a magyar szélsőjobboldal bizonyított agresszív jelenlétére hívják fel a figyelmet. Mindenki szándékai és meggyőződése szerint ragad a hírek, híresztelések kosarából.