Illegális bevándorlókat engedtek szabadon

Az Obama-adminisztráció bejelentette, hogy őrizetben lévő illegális határátlépők százait bocsátotta szabadon, mert a március 1-jével kezdődő megszorítások miatt fogvatartásuk többé már nem lenne gazdaságos. A Fehér Ház lépését politikai célok is motiválhatták: az elnök a meglepő intézkedéssel valószínűleg a republikánus politikusokra kívánt hatni, akikkel hiába próbáltak megoldást találni a költségvetési problémákra – írja a Washington Post.

Obama elnök az Air Force One fedélzetén Newport News-ba utazott, ahol a tengeralattjárókat építő üzem meglátogatásával akarta nyomatékosítani, hogy ha nem születik a Kongresszusban egyezség, március hónaptól a kiadáscsökkentések drasztikus módon fogják érinteni az amerikai hadiipart is.

Egyes becslések szerint az amerikai adófizetők 122 dollárjába került naponta a fogvatartottak ágyainak fenntartása. Emberi jogi aktivisták igyekeztek nyomást gyakorolni a kormányzatra, hogy a biztonsági kockázatot nem jelentő személyek esetében olcsóbb megoldásokat alkalmazzanak a személyek további szemmel tartására. A szabadon bocsátások bejelentése előtt a belbiztonsági miniszter aggodalmának adott hangot, hogy március 1-jétől a körülbelül 34 ezer ágy további finanszírozása gondot fog okozni az adminisztráció számára.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »