Újra közeledik az EU-hoz Nagy-Britannia

David Lammy brit külügyminiszter szerint nincs visszaút az 1989 után kialakult világrendhez, az akkori liberális elképzelések összeomlottak.

Lammy a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) csütörtök esti kereskedelempolitikai fórumán felszólalva úgy fogalmazott: a megengedő hozzáállás jellemezte globalizáció, amely 1989 és 2008 között domináns, uralkodó eszme volt a világban, „mára kimúlt és el is temették”.

Ebben a környezetben olyan kapcsolatrendszerek kialakítására kell törekedni, amelyek a legnagyobb megtérülést ígérik a brit vállalati szektor számára – mondta a munkáspárti brit kormány külügyminisztere.

Lammy kijelentette: London éppen ezért törekszik arra, hogy újjáalakítsa az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatait, és ennek jegyében rendezik meg májusban az első kétoldalú brit-EU csúcstalálkozót.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután a brit EU-tagságról az akkori konzervatív párti kormány által 2016-ban megtartott népszavazáson a résztvevők 51,89 százaléka a kilépésre voksolt.

A jelenlegi munkáspárti kormány sem kívánja visszaléptetni Nagy-Britanniát az EU-ba, de Keir Starmer miniszterelnök többször is jelezte, hogy sokkal szorosabbra akarja vonni és új alapokra kívánja helyezni London és az unió kapcsolatait.

E törekvés egyik legutóbbi mozzanataként Starmer részt vett az Európai Unió múlt havi informális brüsszeli csúcsértekezletén. A brit EU-tagság öt évvel ezelőtti megszűnése (Brexit) óta először volt jelen brit kormányfő uniós csúcstalálkozón. Rachel Reeves brit pénzügyminiszter nem sokkal korábban az uniós pénzügyi vezetők csoportjának (Eurogroup) brüsszeli találkozóján vett részt. Reeves személyében a Brexit óta ugyancsak első ízben volt jelen brit pénzügyminiszter a Eurogroup találkozóján.

Kép forrása: Pixabay.com

David Lammy külügyminiszter a Brit Kereskedelmi Kamarák csütörtök esti rendezvényén kijelentette: London Kínával is gyakorlatias kapcsolatokat kíván kiépíteni, helyreállítva a Pekinggel folytatott gazdasági együttműködést és a globális kihívásokról szóló párbeszédet, úgy, hogy mindez ne károsítsa Nagy-Britannia nemzetbiztonságát.

Lammy hangsúlyozta: minderre azért is szükség van, mert a világgazdaság irányítására kiépült multilaterális szabály- és intézményrendszert súlyos stresszhatások és fenyegetések érik, nincs napirenden újabb tárgyalási forduló a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatt, és már nem létezik maradéktalanul működőképes rendszer a kereskedelmi viszályok kezelésére.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »