34 éves mélypontra került a japán jen a jegybank ülése után

A japán jegybank (BoJ) szinten tartotta az irányadó kamatot pénteken egy hónappal azután, hogy márciusban, 17 év után először kamatot emelt.

A központi bank márciusban mínusz 0,10 százalékról 0-0,10 százalékra emelte az irányadó kamatot, és ezen nem változtatott a monetáris tanács pénteken. A márciusi döntéssel a jegybank nyolc éve tartó negatívkamat-periódus végére tett pontot és először emelt kamatot 2007 óta.

Márciusban a jegybank bejelentette egyúttal azt is, hogy befejezi a 10 éves államkötvények hozamgörbéjének szabályozását, illetve leállítja az ETF-ek (Exchange Traded Fund – tőzsdén jegyzett befektetési alap) és a japán ingatlanbefektetési alapok (J-REITS) vásárlását. Emellett fokozatosan csökkenteni fogja a vállalati kötvények vásárlásának ütemét és körülbelül egy év alatt teljesen ki is futtatja.

A pénteken ismertetett negyedéves jelentésében az általa inkább követett, friss élelmiszereket nem tartalmazó idei fogyasztói árindex előrejelzését a januárban becsült 2,4 százalékról 2,8 százalékra, a jövő évit 1,8 százalékról 1,9 százalékra emelte. 2026-ban pedig várhatóan 1,9 százalék lesz.

A friss élelmiszerek nélkül számított fogyasztói árnövekedés 2,6 százalékra mérséklődött a múlt hónapban a februári 2,8 százalékról. Ez a mutató 24. hónapja állt a jegybank 2 százalékos inflációs célszintje fölött márciusban.

A japán jegybank arra számít, hogy az ország hazai összterméke (GDP) idén 0,8 százalékkal nő az eddig várt 1,2 százalék helyett, 2025-ben és 2026-ban pedig egyaránt 1 százalékos bővüléssel számol.

A bejelentésekre a japán jen tovább gyengült az amerikai dollárral szemben és átlépte a 156-os szintet, ami 34 éves mélypontot jelent.

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »