Eltűnt a négy nagy influenzatörzs egyike

A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont, olyan kevés eset volt, hogy tudósok feltételezik, kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzzön.

A négy influenzatörzs egyikét, a B/Yamagata törzset rendszeresen bevonják az évenkénti influenzaoltásokba. A Covid-19 ellen elrendelt lezárások közepette azonban úgy tűnik, teljesen „eltűnt a radarképernyőkről” – írták ausztrál kutatók a Nature Reviews című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Egyetlen B/Yamagata törzset sem izoláltak vagy szekvenáltak infuenzás esetek azonosításakor 2020 márciusa óta, amikor a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt korlátozások véget vetettek a 2019-2020-as influenzaszezonnak – közölték a kutatók.

Csupán 31 feltételezett B/Yamagata esetet jelentettek a közegészségügyi hatóságoknak a minapi influenzaszezonban, de egyiket sem tudták sikeresen azonosítani, vagy genetikailag szekvenálni, hogy megállapítsák: valóban a B/Yamagata törzs a felelős a megbetegedésekért.

A B/Yamagata törzs mindig is kevésbé fertőző volt a másik három törzshöz képest és nem fejlődött olyan energikusan, mint a többi: az oltást előállítóknak 2015 óta nem kellett frissíteniük az éves influenzaoltásokban a B/Yamagata összetevőt – jegyezték meg a kutatók. Ezek a tényezők együtt a Covid-19-járvány körülményeivel előidézhették a B/Yamagata törzs globális terjedésének az elfojtását és ezen törzs potenciális kihalását – írta a Melbourne-i Egyetem kutatója, Marios Koutsakos vezette tudóscsoport.

Ha valóban kihalt a teljes influenzatörzs, az új lehetőségeket nyit az éves influenza-járványok kezelésében – vélik amerikai járványügyi szakemberek, akik azonban óvatosságra intettek, mondván egy szezonnál hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy megállapítsák a B/Yamagata törzs kihalását. Richard Kennedy, a rochesteri Mayo Klinika vezető oltóanyagkutatója emlékeztetett arra, hogy a B/Yamagata törzs csak bizonyos években jelenik meg, majd máskor eltűnik – olvasható a medicalxpres.com hírportálon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »