Már a delta variánsnak is van variánsa

Az Egyesült Királyságban már vizsgálják a koronavírus delta variánsának újonnan felfedezett mutációját; a szakértők attól tartanak, hogy ez a változat még jobban fertőz, ráadásul ellenállóbb lehet a vakcinákkal szemben – írja a CNBC.

Egyelőre homály övezi a delta variáns e „leszármazottját” vagy altípusát, amely hivatalosan az AY.4.2 névre hallgat, de egyesek csak „delta plusz”-ként hivatkoznak rá.

Brit kormányzati egészségügyi tisztviselők azt mondják, hogy túl korai megmondani, hogy a mutáció nagyobb kockázatot jelent-e a közegészségre, mint a delta változat, amely maga is lényegesen fertőzőbb, mint az eredeti Covid-19 törzs. Azt azonban kijelentették, hogy nagyon szorosan figyelemmel kísérik a vírusvariánst, ugyanis jelenleg ez teszi ki az Egyesült Királyságban előforduló Covid-esetek 6%-át. Ez már csak azért is fontos, mert az országban újra berobbant a járvány; a csütörtöki adatok szerint a nyár közepe óta először 50 ezer fölé emelkedett az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőződések száma.

https://www.instagram.com/p/CVTMw09D4f2/

A teljes cikk angol nyelven elérhető a CNBC oldalán.
Tovább olvasom →

Forrás: CNBC International / Instagram

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »