Eltűnnek a műanyagok a magyar McDonald’s éttermekből

A magyarországi McDonald’s 800 millió forintot fordít arra, hogy kivonja a rendszeréből az egyszer használatos műanyagokat – közölte az étteremlánc az MTI-vel csütörtökön.

A McDonald’s azt vállalta, hogy 2021 végéig fenntartható erdőgazdálkodásból származó fa, papír, vagy rost alapanyagú eszközökkel váltja ki az egyszer használatos műanyag csomagolókat, ahol az élelmiszerbiztonsági szabályok és a technológia ezt megengedik. Ezzel évente csaknem 200 tonna műanyag tűnik el – írták.

Júniustól a műanyag szívószálakat és az evőeszközöket cserélik le fokozatosan, ez egy évre vetítve csaknem 46 millió szívószál, több mint 11 millió kanál, 2 millió villa és kés cseréjét jelenti környezetbarát anyagból készült eszközre.

További több millió darabbal csökken a műanyag eszközök felhasználása azzal, hogy lecserélik az italos poharak műanyag fedőit, szeptembertől pedig a műanyag poharakat is. A váltás végeztével a csomagolások 99 százaléka megújuló, újrahasznosított, vagy fenntartható forrásból fog származni – tették hozzá.

A közlemény szerint a McDonald’s globális vállalata 2019 novemberében jelentette be a hulladékcsökkentési programot az európai piacokon. Magyarországon az étteremlánc a hulladékot már több mint 20 éve szelektíven gyűjti, és csaknem 80 százalékban újrahasznosítja, ami tavaly csaknem 3,4 ezer tonnát tett ki – közölték.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A magyarországi McDonald’s 94 éttermet működtet. Üzemeltetőjük, a Progress Étteremhálózat Kft. a nyilvános beszámoló szerint 2019-ben 41 milliárd forint, 2020-ban 37,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Adózott eredménye 2019-ben 5,5 milliárd forint, 2020-ban 3,67 milliárd forint lett.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »