Lezárta a J&J vakcinával kapcsolatos vizsgálatát az EMA

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes szakbizottsága lezárta a Johnson & Johnson csoporthoz tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek összefüggésében indított vizsgálatát, és kiemelte: az oltóanyag előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait – közölte az uniós gyógyszerügynökség pénteken.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami ügynökség április első felében kezdte meg a Janssen által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaggal végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka, vérrögképződéses esetek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy, később további két erre utaló esetet jelentettek.

Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) összegzésében a vakcina termékinformációjának frissítését javasolta: az oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina „nagyon ritka mellékhatásaként”. A termékismertető mostantól tartalmazza azt is, hogy az egészségügyi szakembereknek és az oltásra váróknak tisztában kell lenniük azzal az eshetőséggel, hogy a beoltástól számított három héten belül nagyon ritka esetekben vérrögök képződése, illetve a trombociták számának csökkenése fordulhat elő.

Közölték azt is, hogy az uniós gyógyszerügynökség továbbra is vizsgálja, hogy a Pfizer és a BioNTech gyógyszer- és biotechnológiai cégek Comirnaty névre keresztelt oltóanyaga, valamint a Moderna vállalat koronavírus ellen kifejlesztett vakcinája esetében valószínűsíthető-e a nagyon ritka vérrögképződés előfordulása. A feltételezett mellékhatásokról szóló jelentésében a szakbizottság úgy vélte, nincs erre utaló jel a felsorolt vakcinákkal összefüggésében.

A vérrögképződés kialakulásának veszélye rendkívül alacsony, kialakulásának lehetősége alacsonyabb, mint azoknál, akiket nem oltottak be – írták. Az EMA továbbra is szoros figyelemmel kíséri az unió területén ideiglenes használatra engedélyezett valamennyi koronavírus elleni oltóanyaggal kapcsolatos adatot és tapasztalatokat – tették hozzá.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »