A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben éves összevetésben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó chipek iránti tartósan erős kereslet hatására – áll a cég honlapján. 

A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt – és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Mindkét adat rekordnak számít és felülmúlta az elemzők várakozását, akik 746,3 milliárd tajvani dolláros nyereséget és 1470 milliárd tajvani dolláros árbevételt vártak A mostani negyedéves jelentés immár sorozatban a hatodik volt, amely felülmúlta az elemzői várakozásokat.

A TSMC szabad cash flow-ja 476,6 milliárd tajvani dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 139,4 milliárd tajvani dollárral.

A TSMC részvényei 2 százalék mínuszban zártak a tajpeji tőzsdén csütörtökön. A vállalat negyedéves eredményjelentését a kereskedési nap vége után tette közzé. Az év eleje óta a vállalat piaci tőkeértéke 57 százalékkal nőtt. A tajvani vállalat ügyfelei között van az amerikai Apple és Nvidia, valamint a japán Sony is.

Forrás: MTI / CNBC

Hozzászólások ()

Friss hírek

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »