A kormány helyett a parlament dönt a romániai választások időpontjáról

A bukaresti kétkamarás parlament mindkét háza elfogadta hétfőn a baloldali többség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett törvénytervezetet, amely szerint idén nem a jobbközép kisebbségi kormány, hanem a parlament fog dönteni az év végén esedékes parlamenti választások időpontjáról.

A törvény – tekintettel a koronavírus-járványra – lerövidíti a választási előkészületek időtartamát, és felére csökkenti a jelölésekhez szükséges támogatói aláírások számát. Másfelől az államfőnek a választásokat követően legkésőbb 20 napon belül össze kell hívnia az új törvényhozás alakuló ülését.

A törvény kezdeményezőinek értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy Romániában 2020. december 6. és 2021 március 15. között kell a következő parlamenti választást megszervezni, hacsak nem áll elő a jelenlegi parlament mandátumának meghosszabbítását előidéző helyzet, például újabb rendkívüli állapot.

A kezdeményezők szerint ez rendkívül tág időkeret, és a választások időpontjának kiemelt fontossága is arra készteti a parlamentet, hogy ne ruházza át ennek eldöntését a kormányra, ahogyan egyébként a választási törvényben szerepel.

A hétfőn elfogadott jogszabály szerint a választások időpontjáról a parlamentnek kell sarkalatos törvényt hoznia – az eddigi 75 helyett – legalább 60 nappal a kijelölt dátum előtt.

A baloldali parlamenti többség korábban hasonló módon elvette a kormánytól a járvány miatt júniusról elhalasztott önkormányzati választások kiírásának jogát is, amelyet aztán szeptember 27-re tűzött ki.

A választások időpontjának taktikai jelentőséget tulajdonítanak a román pártok. A tavaly óta ellenzékben lévő, de a jelenlegi parlamentben erőfölénnyel rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) minél későbbi, a népszerűtlen kormányzati intézkedések miatt leszálló ágba került Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig minél korábbi időpontban érdekelt.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Feszült a helyzet Ukrajnában, aggódik a G7

A világ hét legfejlettebb iparú országának külügyminiszterei és Josep Borrell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn közös állásfoglalásban fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy Oroszország jelentős haderőt vont össze az ukrán határ mentén és az általa önkényesen elcsatolt Krím-félszigeten.

Read More »

Országos járványügyi szabályozásra váltana Németország

A szövetségi kormány várhatóan kedden, egy rendkívüli ülésen fogadja el és terjeszti a törvényhozás elé az új rendszert leíró jogszabályt. A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt módosító javaslat révén a széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

Read More »