Furcsa kompromisszumokkal indul újra az élet Olaszországban

A kisiparosok és az építőipar ágazata lesz az első, amelyben újraindulhat a munka az olasz kormány tervei szerint, amelyekről Giuseppe Conte miniszterelnök és a korlátozó intézkedések feloldásának ütemezésével megbízott szakértői bizottság szerdán egyeztetett.

Az interneten tartott megbeszélésről kiszivárgott információk szerint több mint 2,8 millió olasz dolgozó térhet vissza munkahelyére az újraindulásra megjelölt május 4. dátumtól. Elsőként az építőiparban, valamint a kisipari ágazatban vehetik fel ismét a munkát – ehhez mindenekelőtt a tömegközlekedés szabályozására van szükség, mert az adatok szerint a kézművesek és az építkezéseken dolgozó munkások tizenöt százaléka tömegközlekedéssel jár munkába. A többi termelési ágazatban május második felétől indulhat újra a munka.

Az elképzelések között szerepel, hogy a buszokon, villamoson, metrón csak minden második ülőhelyet lehet majd elfoglalni, vagy egyszerre meghatározott számú utast engednek felszállni, ami az olasz nagyvárosok egyébként is kaotikus tömegközlekedésében jelentős nehézségeket teremthet.

Giuseppe Conte és a májusi újraindulás részletes forgatókönyvének kidolgozásával megbízott szakértői bizottság szombatra ígérte a végleges ütemterv bemutatását. A 17 fős, járványügyi szakértők, közgazdászok, pszichológusok és szociológusok alkotta bizottságot Vittorio Colao vállalat-átalakításban jártas topmenedzser vezeti.

A tervek között szerepel a kijárási korlátozások részleges enyhítése – a szájmaszk és védőkesztyű kötelező használata mellett – az utcákon is. A hetvenévesnél idősebbeknek továbbra sem tanácsolják a súlyos indok nélküli utcán tartózkodást, a fiataloknak pedig elő akarják írni, hogy legfeljebb egyszerre hárman, kétméteres távolságtartással találkozzanak egymással.

Az elsők között nyitnák meg a ruhaüzleteket, melyekben kötelezővé teszik a felpróbált ruhák fertőtlenítését. A hivatalokban – ahol csak lehetséges – fenntartják a távmunkavégzést. A klímaberendezések kizárólag akkor kapcsolhatók be, ha megfelelnek a járványügyi előírásoknak. Önkéntesen letölthető okostelefonos alkalmazást is bevezetnek az olaszok mozgásának feltérképezésére.

Az oktatási intézményeket nem nyitják ki újra szeptemberig, ami széles társadalmi vitát indított el, mivel az édesanyák azt kérdezik, hogyan térjenek vissza dolgozni, ha a gyerekek nem járnak iskolába, és a nagyszülők sem segíthetnek nekik.

A római kormány elképzelése szerint országosan és kockázati fokozat szerint indítják újra a termelési ágazatokat. Elvetették a tartományok szerinti időzítést, annak ellenére, hogy a járványgörbe alakulása Olaszország északi, középső és déli térsége között jelentős különbségeket mutat. A gócpontként ismert Lombardia tartományban kedden még mindig több mint kilencszáz új fertőzöttet szűrtek ki, ennek több mint felét Milánó városában.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy bár a járványgörbe lefelé ível, a fertőzéshelyzet továbbra is „komoly, nem szabad túl korán győzelmet ünnepelni, még nincs vége a járvánnyal szembeni küzdelemnek”.

Lombardia bejelentette, hogy az immunitásszintet felmérő vérvizsgálatot indít csütörtöktől a járványtól leginkább érintett Bergamo, Brescia, Lodi, és Cremona városában, majd hétfőtől az egész tartományban. Elsőként mintegy félmillió egészségügyi dolgozót tesztelnek, a becslések szerint a 10 milliós régió lakosságának tíz-tizenöt százaléka mutathat immunitást.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »