Óriáscégek a világban – kik lehetnek az Apple versenytársai?

Melyek a világ legértékesebb cégei? Ennek jártunk utána! A Financer.com pénzügyi oldallal együttműködve, a Statista adatai alapján összeállítottuk a 10 legnagyobb vállalat listáját, ami a cégek piaci értékét veszi figyelembe.

A piaci értéket több tényező határozza meg, beleértve a részvényárfolyamot, a vállalat adósságát, és a márkaértéket is.
Kezdjük a lista 10. helyezettjével!

10. Johnson & Johnson
A Johnson & Johnson egy amerikai vállalatcsoport, amely egészségügyi termékek, tisztálkodási szerek, illetve gyógyszerek gyártásával foglalkozik. Termékei világszerte megtalálhatóak, Magyarországon is működik nagykereskedelmi Johnson & Johnson cég.
A vállalkozást 1886-ban alapították, mára pedig 366 milliárd dollár az értéke.

9. JPMorgan Chase & Co.
A JPMorgan egy multinacionális amerikai pénzügyi intézet, a világ 6. legnagyobb, illetve legértékesebb bankja, amely mintegy 2,7 billió dollár értéket kezel. Ez köszönhető annak is, hogy egy nagyon régi vállalatról beszélünk, hiszen a bank több, mint 200 éve alapult.
A vállalkozás értéke meghaladja a 368 milliárd dollárt.

8. Tencent Holdings
A Tencent a BAT (Baidu, Alibaba, Tencent) csoport egyik tagja. Fő profilja a telefonos játékok, a közösségi média, illetve chat alkalmazások fejlesztése. A QQ éveken keresztül a világ legnagyobb chat alkalmazása volt, ma már a WeChat váltotta fel, ami szintén több, mint egymilliárd felhasználóval rendelkezik. A cég legnagyobb bevétele ma a játékfejlesztésből, játékhonosításból származik, rengeteg játékkiadónál rendelkezik tulajdonrésszel. A cég értéke csaknem 472 milliárd dollár.

7. Alibaba
Az Alibaba Group Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, szintén a BAT csoportnak a tagja. A cég internetes kereskedelemmel foglalkozik, hasonlóan az Amazonhoz. A nemzetközi piacon megtalálható az Alibaba.com, illetve az AliExpress.com is, mindkét oldal termékek eladásával foglalkozik, az utóbbi főleg kínai termékeket értékesít világszerte. A cég 1999 óta van jelen a piacon, értéke a 481 milliárd dollárt súrolja.

6. Facebook
A Facebook világunk legnagyobb közösségi média felülete, már lassan 10 éve a lista élén áll. A céget 2004-ben alapították, akkoriban még kevesen tudtak a létezéséről, mára viszont a Facebook több, mint 2 milliárd felhasználóval büszkélkedhet.
Mark Zuckerberg volt az az alapító, aki 2012-ben tőzsdére vitte a vállalatot. Remek döntés volt, hiszen a Facebook csak ekkor vált igazán népszerűvé: 2 év alatt megduplázta a felhasználó-állományát. A cég jelenlegi értéke 512 milliárd dollár.

5. Berkshire Hathaway
A Berkshire egy amerikai holding-társaság, melyet több, mint 180 éve alapítottak. A vállalat tulajdonában áll a Duracell, GEICO, BNSF és egyéb más cégek is. Ezeken kívül birtokolja még az American Express, a Coca-Cola Company, a Kraft Heinz Company egy részét, de több légitársaságnál is van tulajdoni részesedése. Óriási piacot fed le a Berkshire, éppen ezért az értéke sem kicsi, meghaladja az 516 milliárd dollárt.

4. Alphabet
Az Alphabet egy új multinacionális esernyőcég, amit 2015-ben, a Google újraszervezésének idején hoztak létre. Az Alphabet a Google, illetve az összes Google-hez tartozó cég – például a Youtube – anyavállalata, amely a két Google alapító keze alatt fut. A Google-ről mindenki hallott már, hiszen nap mint nap használjuk, évtizedek óta a legnépszerűbb internetes keresőmotor, a keresési szolgáltatást azonban sikeresen ötvözték a hirdetési felületek értékesítésével, így a cég az internetes reklámpiac megkerülhetetlen szereplőjévé vált. Értéke 863 milliárd dollár.

3. Amazon.com
Az Amazon a legnagyobb internetes kereskedelmi platform, amit Jeff Bezos – aki mára már a világ leggazdagabb embere – alapított. Az Amazon 1994-ben indult, eleinte könyváruházként működött, később pedig bővítettek a kínálaton. Ma már abszolút bármit megtalálunk rajta, sőt, bárkinek lehetősége van árulni is az Amazonon. A cég értéke nem kevesebb, mint 916 milliárd dollár.

2. Microsoft

A Microsoft egy szoftvergyártó cég, amit Bill Gates és Paul Allen alapított 1975-ben. Ma mindkettőjük multimilliárdos, Bill Gates a világ második leggazdagabb embere. A Microsoft legsikeresebb terméke a Windows operációs rendszer, a legtöbb ember asztali számítógépén ez a rendszer fut nap mint nap. A Windowson kívül rengeteg más szoftvert is nekik köszönhetünk, ilyen például a Microsoft Office, de az Xbox játékkonzolom mögött is a Microsoft áll. A cég jelenleg a világ második legértékesebb cége, 946 millió dollárral.

1. Apple
Az Apple a világ legértékesebb cége, piaci kapitalizációja 2019 október elején ismét átlépte az 1000 milliárd dolláros szintet. A vállalatot Steve Jobs alapította 1976-ban, ami a kezdetek óta hardvergyártással foglalkozott. A számítógépiparban nagy áttörést jelentettek az Apple termékei, a Mac néven futó komputerek, de a legnagyobb sikert akkor aratta a cég, amikor bemutatta az első iPhone-t. Ez 2008-ban történt, azóta az iPhone már a 11-es sorozatnál tart, az Apple pedig stabilan a világ legértékesebb cégévé nőtte ki magát.

Forrás: Financer.com / Statista / Kitekintő

  • Kapcsolódó cikkünk:

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ujgur átnevelőtáborokat leleplező titkos kínai dokumentumokról közölt cikket a NYT

A New York Times több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek - becslések szerint mintegy egymillió ujgur, kazah és egyéb nemzetiség - tömeges internálásának részleteit fedi fel. A kínai kormány hétfőn fércmunkának nevezte a lap hétvégi tudósítását, amely Peking szerint szelektíven értelmezi a tényeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás