Egyre kevesebben állnak Boris Johnson mellett

Nagy-Britannia még mindig nem állt elő semmiféle javaslattal arra, hogy rendezetten lépjen ki az Európai Unióból – jelentette ki szerdán Simon Coveney ír külügyminiszter azután, hogy Boris Johnson brit kormányfő Londonban a parlamentnek azt mondta, hogy lényegi előrelépés történt az EU-val folyó tárgyalásokon.

„Csakis akkor történhet haladás, ha a brit kormány előáll aktuális javaslatokkal, amelyeknek van annyi értelmük, hogy foglalkozzunk velük” – közölte Coveney sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy a brit kilépés problémája összetett, megoldásra vár, de jelenleg London semmilyen javaslattal nem hozakodott elő.

Johnson az utóbbi napokban többször is kijelentette, hogy „lendületes” tárgyalások folynak Brüsszellel az alsóház által háromszor is elvetett eredeti Brexit-megállapodás alternatíváiról, de e tárgyalásokról eddig semmiféle részlettel nem szolgált, ezért szerdán a brit parlament alsóházában az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn arról faggatta, hogy a kormány milyen új megállapodási javaslatokat terjesztett az Európai Unió elé.

A brit parlament által közreadott képen Boris Johnson brit miniszterelnök felszólal a nyári szünet utáni első ülésnapon a törvényhozás alsóházában, Londonban 2019. szeptember 3-án. A londoni parlament megszavazta azt az ellenzéki javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy napirendre vegyék a megállapodás nélküli Brexit tilalmát célzó törvénytervezetet. A javaslat lényege, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását 2020. január 31-ig. MTI/EPA/Brit parlament/Jessica Taylor

Válaszként Johnson ismét csak annyit mondott, hogy kormányának eltökélt szándéka új megállapodás elérése az október 17-i EU-csúcson, és utána az ország kiléptetése az EU-ból az október 31-i határnapon. A brit miniszterelnök egyúttal megerősítette, hogy kormánya kész október közepén előrehozott parlamenti választásokat tartani, ha az ellenzék törvényt alkot a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének tilalmáról. Ehhez azonban kétharmados parlamenti többségre van szükség, az ellenzéki Munkáspárt pedig csak saját feltételeivel menne bele egy előrehozott választásba, így ennek a szavazásnak a kimenetele is erősen kérdéses.

A rendezetlen Brexit elkerülését célzó indítványról tegnap szavaztak Nagy-Britanniában, amit az ellenzék 21 konzervatív párti támogatással 328-301 arányban meg is nyert, továbbá szintén tegnap a Konzervatív Párt elveszítette egyfős parlamenti többségét, miután egyik képviselőjük, Philip Lee, egykori igazságügyi államtitkár Boris Johnson beszéde közben átsétált a Liberális Demokraták soraiba.

Az alsóház várhatóan ma este veszi napirendre a Munkáspárt által beterjesztett tervezetet, így ma is izgalmas epizóddal folytatódik a Brexit-szappanopera.

Forrás: MTI/Reuters/Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »