Már szerdán új kormánya lehet Olaszországnak

Szerdára felállhat Olaszország új kormánya – jelentette ki a kormányalakítással megbízott Giuseppe Conte ügyvezető miniszterelnök, bizakodóan nyilatkozva az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) koalíciós tárgyalásairól.

Ha keddre nem is, de „legkésőbb szerdára” le kell zárulniuk a tárgyalásoknak – mondta Conte egy vasárnapi sajtófesztiválon. A politikus a két párt között meglévő „jó munkalégkörről” beszélt, annak ellenére, hogy a feleknek túl kell tenniük magukat az elmúlt évek ellenségeskedésein, s hogy az M5S vezetője, Luigi Di Maio pénteken még azzal fenyegetőzött, hogy megszakítja tárgyalásait a Nicola Zingaretti vezette PD-vel.

Vasárnapi nyilatkozatában Conte Róma eddigi szigorú migrációs politikájának folytatását ígérte, s arra is kitért: azon dolgozik, hogy az új kabinet ne csak férfiakból álljon.

Róma, 2019. augusztus 29.
Giuseppe Conte ügyvezető olasz miniszterelnök a sajtó képviselőinek nyilatkozik a római államfői rezidencián, a Quirinale-palotában 2019. augusztus 29-én, miután Sergio Mattarella olasz államfő kormányalakítással bízta meg. Előző nap megállapodás született a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt között az új olasz kormánykoalíció felállításáról.
MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Meo

Olasz sajtóértesülések szerint az államfő öt napot adott az új kabinet megalakítására az M5S és a PD által miniszterelnöknek javasolt Giuseppe Conténak, akinek így kedden vagy szerdán kell bemutatnia a végleges miniszteri névsort.

Conte, aki az Öt Csillag Mozgalom és Matteo Salvini Liga pártjának a koalíciós kormányát is vezette, augusztus 20-án jelentette be lemondását, miután az elmúlt hónapokban jelentősen megerősödött Liga bizalmatlansági indítványt nyújtott be ellene, és Salvini előrehozott választásokat sürgetett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »