Komoly pénzügyi szigorítás Argentínában

Az argentin kormány felhatalmazta a latin-amerikai állam központi bankját a devizavásárlás korlátozására a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának védelmében – derült ki az ország hivatalos lapjában vasárnap megjelent rendeletből.

A Mauricio Macri elnök által aláírt jogszabály – az ország fizetőképességének fenntartása érdekében – arra kötelezi a nagyobb exportvállatokat, hogy Argentínában váltsák be devizatartalékaikat, s emellett mostantól ki kell kérniük a központi bank engedélyét, ha devizát akarnak vásárolni, illetve külföldi átutalásokat akarnak végezni. A rendelet időbeli hatálya december 31-e.

“Figyelembe véve az előválasztási kampány által kiváltott legutóbbi pénzügyi-gazdasági fejleményeket és bizonytalanságot, szükséges haladéktalanul intézkedéseket foganatosítani az átváltási arányok aktívabb szabályozása érdekében, ezzel megerősítve a gazdaság normál működését” – olvasható a dokumentumban.

A korlátozások a magánszemélyeket is érintik. Számukra havi tízezer dollárban lett maximálva a devizavásárlás.

A piacokat erősen felkavarta, hogy az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett augusztus 11-i előválasztáson a liberális gazdaságpolitikát követő köztársasági elnök, Mauricio Macri súlyos vereséget szenvedett a balközép peronista jelöltjével, Alberto Fernández volt kormányfővel szemben. A peso árfolyama nagyot zuhant a választási eredményt követően, mivel a piacok attól tartanak, hogy az ellenzéki jelölt ismét a már kudarcot vallott gazdaságpolitikát hozza vissza.

Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága tavaly recesszióba süllyedt. Az éves infláció továbbra is nagyon magas, 40 százalékos, a munkanélküliségi ráta pedig 10,1 százalékra rúg.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters/EFE/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

Kérdéses a CSA jövője

Frantisek Simáne, a Smartwings csoport tulajdonosa szerint a CSA tavalyi vesztesége mintegy másfél milliárd korona. A cég esetleges csődje azokat az ügyfeleket is érintheti, akik majdnem egymilliárd korona értékben repülőjegyeket vettek a CSA-tól, de eddig még nem használták fel azokat.

Read More »

Elindult a COVAX

Ghána az első olyan ország, ahová megérkezett az első Covid-vakcina szállítmány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerényebb jövedelmű országok oltóanyag-ellátására életre hívott COVAX-programján keresztül - írja a CNN.

Read More »