Kizárná a kormány ellen lázadó képviselőit a brit Konzervatív Párt

Egybehangzó hétfői londoni médiaértesülések szerint a konzervatív párti brit kormány kizárná a tory frakcióból azokat az alsóházi képviselőket, akik szembefordulnak vele a brit EU-tagság megszűnésének ügyében várható szavazásokon.

Név nélkül idézett magas beosztású párttisztviselők a BBC közszolgálati médiatársaságnak és a Sky News hírtelevíziónak számoltak be erről a tervről, hozzátéve: a kormány ellen lázadó képviselőknek azt is megtiltanák, hogy a következő parlamenti választáson a Konzervatív Párt színeiben induljanak.

Hírmagyarázatában a BBC kiemeli, hogy a Konzervatív Pártnak még külső támogatója, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) frakciójával együtt is mindössze egyetlen fős többsége van az alsóházban, így a figyelmeztetés valóra váltása esetén a kormány könnyen kisebbségbe kerülhet.

A BBC politikai főszerkesztője, Laura Kuenssberg közölte: értesülései szerint erre az esetre készülve a Downing Street mérlegeli az előrehozott választások kiírását is, és az erről szóló döntést akár ezen a héten bejelenthetik.

Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: az ellenzék a héten törvénytervezetet terjeszt be annak megakadályozására, hogy a kormány megállapodás nélkül léptesse ki Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Részleteket a tervezet tartalmáról Starmer nem ismertetett, mindazonáltal hozzátette: elfogadása esetén a törvény arra is kötelezné Boris Johnson miniszterelnök kormányát, hogy kezdeményezze a Brexit október 31-i határidejének elhalasztását az Európai Uniónál.

London, 2019. augusztus 30.
A brit EU-tagság megszűnését ellenző tüntetők Londonban 2019. augusztus 30-án.
MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Johnson sokszor hangoztatott álláspontja az, hogy a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az előző miniszterelnök, Theresa May által az Európai Unióval tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem.

A rendezetlen Brexitet azonban számos konzervatív párti képviselő is elutasítja. A megállapodás nélküli kilépést ellenző tory frakciócsoport rendkívül befolyásos és tekintélyes frontembere Philip Hammond volt pénzügyminiszter, aki már Johnson kormányának júliusi megalakulása előtt közölte: a londoni alsóház „meg fogja találni a módját” a megállapodás nélküli Brexit megakadályozásának.

A brit parlament a nyári szünet után kedden ül össze először. Johnson azonban a minap bejelentette, hogy kormánya szeptemberben lezárja a parlament jelenlegi ülésszakát, és október közepén – alig két héttel a jelenlegi Brexit-határidő előtt – új kormányprogramot hirdet.

Johnsont az ellenzék részéről és a Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy e lépéssel a Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarja korlátozni, igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői önálló törvényalkotással próbálják megakadályozni a rendezetlen kilépést.

A kormányfő azonban rendre cáfolja ezeket a vádakat, mondván: a lépésnek nincs köze a Brexithez, a cél egy teljesen új kormányprogram meghirdetése, olyan központi célkitűzésekkel, mint például az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és az infrastruktúra fejlesztése.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek