Trump zároltatta a teljes venezuelai kormányzat amerikai vagyonát

Donald Trump amerikai elnök rendelettel hétfőn este zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát. Az elnöki rendelet értelmében a venezuelai kormányzat javait, értékpapírjait nem lehet az országból „átutalni, kivinni, visszahívni vagy bármiféle módon manipulálni”.

„Úgy döntöttem, hogy mivel Nicolás Maduro törvénytelen rezsimje továbbra is visszaél a hatalmával, Venezuela kormányának minden Egyesült Államokban lévő vagyonát zároltatom” – írta Trump a közleményben, amelyet levél kíséretében megküldött a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak is.

Közleményében Donald Trump azzal vádolta a Maduro-kormányt, hogy „emberi jogi visszaéléseket követ el, önkényesen tartóztat le és vet börtönbe venezuelai állampolgárokat, korlátozza a sajtószabadságot, és folyamatosan megkísérli aláásni Juan Guaidó ideiglenes elnököt és a demokratikusan megválasztott venezuelai nemzetgyűlést”.

Juan Guaidó az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke, és januárban Venezuela ideiglenes vezetőjévé kiáltotta ki magát. Az Egyesült Államok mellett több ország őt ismeri el a dél-amerikai állam átmeneti vezetőjeként, ugyanakkor Venezuelában a hatalom és a katonaság feletti ellenőrzés továbbra is Maduro kezében van.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »