Megint nincs áram Venezuelában, Maduro szerint az USA miatt

Venezuela szinte egészében megszakadt az áramszolgáltatás hétfőn, azt az aggodalmat keltve, hogy megismétlődhet az országot márciusban sújtó hosszú áramszünet-sorozat. Nicolás Maduro elnök szocialista kormánya – ahogy korábban is – az ország vízi erőműveit ért “elektromágneses támadással” magyarázta a történteket.

Az áramkimaradás helyi idő szerint délután négy órakor kezdődött, azonnali fennakadásokat okozva a főváros, Caracas közlekedésében, miután a legnagyobb csúcsforgalom idején a metróhálózat is leállt.

Az internet aktivitását figyelő Netblocks csoport adatai szerint Venezuela döntő részében elérhetetlenné vált az internetes hálózat. A közösségi médiára feltett beszámolók alapján az ország 24 szövetségi államából 19-ben nincs áramellátás. A máskor 24 órás, non-stop műsort sugárzó állami televízió adása is szünetel, ezért a lakosság nem tudja, mire számítson.

Egy sugárút látképe Caracasban, Venezuelában az áramszünet idején, 2019. július 22-én. Az áramkimaradás Venezuela 24 szövetségi államából legalább 18-at érintett. EPA/MIGUEL GUTIERREZ

Jorge Rodriguez tájékoztatási miniszternek a közösségi médiában megjelent közleménye szerint az országos áramszünetet egy “elektromágneses támadás” okozta és a hatóságok nagy erőkkel dolgoznak a szolgáltatás mielőbbi helyreállításán. Rodriguez nyugalomra intett, s azt mondta, hogy életbe léptették az ilyenkor szükséges intézkedési terveket, hogy az egészségügyi intézmények ne maradjanak áram nélkül. Mozgósították a biztonsági erőket is az emberek biztonságának garantálására – tette hozzá.

Venezuela eddigi legsúlyosabb áramkimaradása néhány hónapja, március 7-én kezdődött: öt napra szinte az egész ország sötétségbe borult, részlegesen bezártak az iskolák és az állami intézmények, és később is előfordultak áramszünetek, fennakadásokat okozva a vízszolgáltatásban, a közlekedésben, a kommunikációs hálózatokban.

Maduro kormánya akkor azt közölte, hogy “elektromágneses támadás” érte az ország energiaellátásnak 80 százalékát biztosító Guri vízi erőművet és a szabotázsakcióért a venezuelai vezetéssel ellenséges Egyesült Államokat tette felelőssé.

A dél-amerikai országot azonban évek óta súlyos politikai és gazdasági válság sújtja, amely egyebek között a hiperinflációban, az élelmiszerellátás és a közszükségleti cikkek hiányában, továbbá a szükséges beruházások és karbantartások nélkül leromló közműszolgáltatásokban nyilvánul meg. Az elhúzódó válság miatt az elmúlt években több mint 4 millió venezuelai hagyta el az országot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás