Szinte mindenkit kirúgott a brit kormányból Boris Johnson

Teljes körű kormányátalakítás zajlott le szerda este Nagy-Britanniában. Boris Johnson, a kormányalakítással szerdán megbízott új brit miniszterelnök az eddigi kabinet gyakorlatilag összes magas rangú tagját menesztette, számos más vezető kormánytisztviselő pedig önszántából távozott posztjáról.

Az utóbbiak közé tartozik Jeremy Hunt külügyminiszter, Philip Hammond volt pénzügyminiszter és David Gauke igazságügyi miniszter. valamint Anne Milton oktatási miniszter, aki pár perccel Johnson győzelmének bejelentése előtt nyújtotta be lemondását, szintén azzal az indokkal, hogy erős aggályai vannak Boris Johnson kilépés nélküli megállapodásával kapcsolatban.

Lemondott Greg Clark, aki az üzleti ügyek minisztériumát vezette, bár az ő távozását Johnson is kezdeményezte. Clark ugyanis a brit EU-tagság szabályozatlan megszűnését ellenző kabinetfrakció egyik szószólója volt, Boris Johnson álláspontja szerint ugyanakkor fenn kell tartani a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét is.

Távozott a nemzetközi fejlesztési minisztérium éléről Rory Stewart, aki szintén a megállapodás nélküli Brexit szókimondó ellenzője volt.
Chris Grayling eddigi közlekedési miniszter is bejelentette, hogy nem kíván Boris Johnson kormányában tisztséget vállalni, bár londoni médiaértesülések szerint őt is inkább „felkérték”, hogy ne akarja tovább betölteni eddigi posztját. Graylinget számos bírálat érte, miután minisztériuma több erősen vitatott hatékonyságú szerződést kötött hajózási társaságokkal az esetleges megállapodás nélküli Brexit okozta kereskedelmi fennakadások kiküszöbölésére.

Johnson menesztette Liam Fox külkereskedelmi minisztert is – ez okozott valamelyes meglepetést, hiszen Fox az új kormányfőhöz hasonlóan a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának tagja. Igaz ugyanakkor az is, hogy Liam Fox a Konzervatív Párt vezetőválasztási versengésében Johnson vetélytársát, Jeremy Huntot támogatta.

Menesztette a brit miniszterelnök Damian Hinds oktatási minisztert, Karen Bradley északír-ügyi minisztert, David Mundell Skócia-ügyi minisztert, Caroline Nokes-t, a belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkárát, és alig három hónap után elvesztette tisztségét Penny Mordaunt, Nagy-Britannia első női védelmi minisztere is. Penny Mordaunt szintén a Konzervatív Párt elkötelezett Brexit-táborának tagja, de ő is Jeremy Hunt volt külügyminisztert támogatta a párt vezetőválasztási versengésében.

A londoni kormányfői rezidenciára érkező Boris Johnson új brit miniszterelnököt köszöntik a Downing Street 10. munkatársai 2019. július 24-én. Az elődje, Theresa May lemondott. MTI/AP/PA pool/Stefan Rousseau

Jeremy Hunt a távozását bejelentő szerda esti Twitter-bejegyzésében egyértelművé tette, hogy külügyminisztereként szeretett volna tovább dolgozni, de Johnson más tárcát ajánlott fel neki. Hunt nem részletezte, hogy melyiket, de egyöntetű médiaértesülések szerint volt vetélytársát a kormányfő a védelmi tárca élére állította volna. Hunt csak annyit közölt, hogy Johnson ajánlatát visszautasította.

Boris Johnson szerda este bejelentette, hogy a külügyminiszteri tisztségre Hunt utódjaként Dominic Raab volt Brexit-ügyi minisztert nevezte ki. Raab a Konzervatív Párt legradikálisabban EU-szkeptikus szárnyának prominens képviselője – ő vetette fel nemrégiben, hogy akár a jelenlegi parlamenti ülésszak idő előtti lezárásával is meg kell akadályozni, hogy a parlament valamilyen módon elejét vegye a megállapodás nélküli kilépésnek az EU-ból. Raab érvelése szerint erre azért lenne szükség, mert az alsóház már eddig is tett kísérleteket arra, hogy kivegye a kormány kezéből a Brexit-folyamat irányítását.

Az elképzelést a Konzervatív Párton belül is súlyos bírálatok érték, az alsóház pedig közben elfogadott egy törvénymódosítást, mely szerint a parlamentnek a Brexit szempontjából kritikus időszakban, vagyis szeptemberben és októberben mindenképpen üléseznie kell legalább néhány napon át az észak-írországi önkormányzatiság ügyében – akkor is, ha a miniszterelnök felfüggesztette az ülésszakot.

Brexit: az alsóház megnehezíti a leendő miniszterelnök dolgát

Johnson a belügyminisztérium élére Priti Patelt nevezte ki. Patel személyében ugyancsak egy radikálisan EU-szkeptikus politikus került a Boris Johnson kormányába. Az eddigi belügyminisztert, Sajid Javidot pénzügyminiszternek nevezte ki a brit kormányfő – Javid befektetési banki állásokat töltött be, mielőtt politikai pályára lépett.

Az ír miniszterelnök szerint Johnson elképzelései nem reálisak

A valóságtól elrugaszkodott Boris Johnson új brit miniszterelnöknek az a felvetése, hogy az elkövetkező hónapokban teljességgel újra lehessen tárgyalni Nagy-Britannia uniós kilépéséről szóló megállapodást – jelentette ki Leo Varadkar ír miniszterelnök szerdán az RTE ír közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

„Meghallgatván mai mondandóját, az a benyomásom támadt, hogy nem csak az ír-északír határkérdésre vonatkozó pótmegoldás (backstop) eltörlését akarja, hanem egy teljesen új megállapodásról szólt, egy jobb alkuról Nagy-Britannia számára” – mondta az ír kormányfő Boris Johnson miniszterelnökként tartott első, szerdai beszédéről. Varadkar leszögezte:

„Ez nem fog megtörténni. A valóságtól elrugaszkodott bárminemű utalás arra, hogy egy teljesen új megállapodás születhet heteken, illetve hónapokon belül” – emelte ki Varadkar.

Johnson szerdán tartott beszédében megerősítette azt az álláspontját, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének október 31-i határnapján kilép az Európai Unióból, mégpedig új, a jelenleginél jobb megállapodással.

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »