Alkotmányos- és kormányválság küszöbén Prága

Kormányválság fenyeget Csehországban, mert Milos Zeman államfő nem hajlandó leváltani Antonín Stanek kulturális minisztert. 

„A magát korrupcióellenesnek minősítő kormányban nem lenne szabad leváltani azt a minisztert, aki felfedte a tárcájában létező korrupciót” – reagált csütörtökön Milos Zeman államfő szóvivője útján Andrej Babis miniszterelnök kérésére, hogy mentse fel tisztségéből Antonín Stanek szociáldemokrata tárcavezetőt.

Stanek május közepén nyújtotta be lemondását, miután kemény bírálatok és éles támadások célpontjává vált a prágai Nemzeti Galéria igazgatójának, Jirí Fajtnak, valamint az olmützi Művészeti Múzeum igazgatójának, Michal Soukupnak a felmentése miatt. Mindkét igazgatót a miniszter az általuk vezetett intézmények gazdálkodásában feltárt hibák miatt váltotta le. Jirí Fajt például igazgatóként saját magával kötött szerződést, és kurátori munkákért több mint egymillió koronát (13 millió forint) vett fel a Nemzeti Galériától.

A cseh kulturális és politikai élet számos személyisége azonban kiállt Fajt mellett, s azt állítja, Stanek az államfő sugallatára menesztette őt a Nemzeti Galéria éléről. Zeman korábban ugyanis több esetben is nyilvánosan bírálta Fajt tevékenységét. A kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) vezetése engedett a nyomásnak, mire Stanek benyújtotta lemondását.

Andrej Babis miniszterelnök a hatályos szabályok értelmében május végén levelet küldött Zemannak, amelyben kérte Stanek felmentését, vagyis a miniszter lemondásának az elfogadását. Új miniszternek a szociáldemokratákkal egyeztetve Michal Smardát, a CSSD alelnökét kérte kinevezni. Milos Zeman Stanek leváltását és Smarda kinevezését azonban már hetek óta halogatja, ami egyre nagyobb feszültséget vált ki a szociáldemokrata pártban. Jan Hamácek pártelnök, belügyminiszter kijelentette: amennyiben Zeman nem tesz eleget a CSSD és Babis kérésének, pártja kilép az ANO-CSSD  kormánykoalícióból.

Zeman, Babis és Hamácek csütörtökön délben újra találkoztak, megvitatták a témát, de Zeman továbbra is hajthatatlan, és nem akarja meneszteni Staneket.

Szerinte a kormányból nem szabad meneszteni olyan személyt, aki feltárta a tárcájában lévő korrupciót. Arra az érvre, hogy az államfőnek nincs mérlegelési lehetősége, és eleget kell tennie a miniszterelnök személyzeti előterjesztéseinek, Zeman azt válaszolta, hogy igen, de az alkotmány nem határoz meg semmiféle időpontot, meddig kell döntenie. Bejelentette: július 12-re meghívta Jan Hamáceket és Antonín Staneket egy közös beszélgetésre, amelyen megpróbálja kibékíteni őket.

Pavel Rychetsky, az alkotmánybíróság elnöke csütörtökön a közrádióban kijelentette: az államfő eljárása ellentétes az alkotmánnyal, ezért Csehország az alkotmányos válság szélére került.

Jan Hamácek közölte: összehívja a CSSD elnökségét, hogy vitassa meg a helyzetet. Tomás Petrícek szociáldemokrata külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogyha rövid időn belül nem oldódik meg a probléma, kész benyújtani lemondását.
Az ANO-CSSD kormánykoalíciónak együttesen csak 93 mandátuma (78 és 15) van a 200 tagú képviselőházban, s a kormány csak a kommunisták (15 mandátum) külső támogatásával kapott bizalmat. Andrej Babis nem zárta ki, hogy ha a CSSD elhagyná a koalíciót, akkor akár előre hozott választásra is sor kerülhet. „Megpróbálnák azonban tárgyalni a többi parlamenti párttal. Az előre hozott választást szerintem senki sem akarja” – nyilatkozta a kormányfő.

Forrás: MTI

  • További cikkeink a témában:

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »