Kína továbbra is ködösít az átnevelő táborok kapcsán

Bentlakásos oktatási intézmények, nem pedig muszlimok számára létrehozott átnevelő táborok működnek a nyugat-kínai Hszincsiang tartományban, és azokat is bezárják, mert az ujgur kisebbség tagjainak szóló szakképzési programot karcsúsítani fogják – jelentette ki Li Ju-cseng kínai külügyminiszter-helyettes az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) genfi ülésszakán pénteken újságíróknak.

Megismételte Peking álláspontját, miszerint a központok célja a radikalizálódás megakadályozása, az intézményekben lévők pedig szakképzést kapnak.

Ju-cseng azt állította, hogy a világ minden tájékáról külföldi tisztségviselők látogatták meg a létesítményeket, köztük a világszervezet illetékesei is. Elmondta azt is, hogy a hszincsiangi központok tulajdonképpen bentlakásos oktatási intézményekként működnek, nem „táborok”, mint azt a bírálók állítják.

Az amerikai külügyminisztérium szerdai jelentése szerint Kína az elmúlt esztendőben a korábbinál is nagyobb számban börtönözte be a muszlim kisebbség tagjait a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen, és 800 ezertől egészen kétmillióig terjedhet a táborokban lévők száma. Jogvédők korábban azt sérelmezték, hogy Kína a térségben több mint egymillió embert átnevelő táborokba zárt, ahol gyakorlatilag a kultúrájuktól próbálják megfosztani őket.

Erőszakos asszimilációval fejlődik a kínai álom

Elnyomásban, folyamatos megfigyelés alatt élik életüket a kínai ujgurok

Li Ju-cseng újságíróknak arról is beszélt, hogy nemrég ellátogatott egy ilyen ujguroknak fenntartott létesítménybe, ahol pingpongozott és az iszlám által megengedett (halal) ételeket evett. Nem pontosította ugyanakkor, hogy a központokat mikor zárják be. Csak annyit közölt, hogy ez majd a megfelelő időben fog bekövetkezni.

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »