Itt a várva várt fordulat a Brexit-megállapodás ügyében

Jogilag kötelező erejű biztosítékokat fogadott el a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett ír-északír pótmegoldás ügyében hétfő éjszakai strasbourgi találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és ezek lehetővé tehetik az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválását.

A röviddel éjfél előtt tartott közös sajtótájékoztatón Juncker elmondta, hogy nem nyitották újra a londoni parlament által már elutasított kiválási szerződést, a kötelező erővel bíró jogi instrumentum csupán kiegészíti azt. Kiemelte, hogy egyeztetett az ír miniszterelnökkel, aki közölte: kormánya kész támogatni a megállapodást, illetve beszélt Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, akit arra kért, hogy terjessze fel jóváhagyásra az egyezményt a március 21-22-i EU-csúcson, amennyiben Londonban megszavazzák azt.

Megerősítette, hogy a pótmegoldás aktiválására kizárólag legvégső esetben kerülhet sor, és akkor is csak addig lenne hatályban, amíg szigorúan szükséges. “Puszta biztosítékról van szó, se többről, se kevesebbről” – fogalmazott. “Élesítése esetén bármelyik félnek joga lesz egyoldalúan kilépnie az egyezményből, amennyiben a másik fél rosszhiszeműen jár el” – húzta alá.

“A politikában néha van második esély, és az számít, hogy ezzel mihez kezdünk, mert harmadik esély nem lesz, ha elbukik a ratifikáció. (…) Világos a választás: vagy ez a megállapodás, vagy talán egyáltalán nem lesz Brexit” – jelentette ki Juncker a brit törvényhozás tagjainak üzenve.

Mint hangsúlyozta, ha a brit parlament megszavazza az egyezményt, akkor az EU kész azonnal megkezdeni a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások előkészítését. “Meggyőződésem, hogy ez a legjobb megoldás, de attól ez még szomorú nap Európa számára” – tette hozzá.

Strasbourg, 2019. március 11.
Theresa May brit miniszterelnököt (b) fogadja Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament strasbourgi székhelyén 2019. március 11-én.
MTI/AP/Pool/Reuters/Vincent Kessler

May üdvözölte ezen “feljavított” megállapodást, azonban arról számolt be, hogy kormánya emellett egyoldalú nyilatkozatot is el fog fogadni, amelynek értelmében a szigetországot “semmi nem akadályozhatja meg abban”, hogy adott esetben deaktiválja a backstop-záradékot, amennyiben nincs esély annak kiváltására egy új szerződéssel. Hozzátette, hogy az efféle nyilatkozatok gyakoriak az államok által kötött nemzetközi szerződések ratifikációjakor.

Leszögezte azonban, az új biztosítékok önmagukban is garantálják, hogy az Európai Unió ne próbálhassa tartós vámuniós viszonyrendszerbe kényszeríteni az Egyesült Királyságot. Amennyiben ezt teszi, akkor az ország választottbírósághoz fordulhat, s ha az megállapítja a szerződésszegést, akkor az ország beszüntetheti a pótmegoldás végrehajtását.

Mint elmondta, arra is kitértek, hogy akármi is váltja fel a pótmegoldást, nem kell pontosan lemásolnia az abban szereplő vállalásokat. Továbbá megegyeztek, hogy jogilag kötelező formába öntik a Juncker és Tusk korábbi közös levelében szereplő megállapításokat, illetve hasonló módon kinyilvánítják azon szándékukat, hogy azonnal megkezdik a munkát az alternatív megoldásokról.

Theresa May közölte, hogy kedden ő maga is részletesebben ismerteti az elfogadott pontokat, és Geoffrey Cox, a brit kormány jogi főtanácsosa is bemutatja álláspontját.

A brit parlament alsóháza a januári nagyarányú elutasítás után kedden szavaz másodjára a kiválási egyezményről. A szakértők megosztottak abban, hogy a most elért kompromisszum vajon elegendő lesz-e a képviselők többségének megnyeréséhez. Egyesek szerint az új biztosítékok valódi változást jelentenek, mások inkább csak a helyzet kozmetikázásának tartják őket.

Sokan attól tartanak az Egyesült Királyságban, hogy bár mindössze egyfajta biztosítékról van szó az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére, a novemberben tető alá hozott Brexit-szerződésbe foglalt backstop-rendelkezés miatt az ország esetleg végleg “beleragadhat” egy vámuniós viszonyrendszerbe az EU-val.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás