Újabb vereséget szenvedett a brit kormány Brexit-ügyben

Vereséget szenvedett csütörtök este a brit kormány egy jelképes jelentőségű alsóházi szavazáson, amelynek célja az lett volna, hogy a képviselők megerősítsék a kormány által a brit EU-tagság megszűnésének ügyében végzett munka támogatását.

Az alsóház 303-258 arányban vetette el a szimbolikus beterjesztést, amelyben a konzervatív párti kormány indítványozta, hogy a képviselők ismét nyilvánítsák ki a kormányzati Brexit-stratégia támogatását. A csütörtök esti szavazásnak semmiféle jogilag kötelező erejű következménye nincs. A voksoláson Theresa May miniszterelnök és kormányának legtöbb tagja nem vett részt.

A szavazás előtti vitában Steve Barclay Brexit-ügyi miniszter azonban kijelentette, hogy az indítvány leszavazása „kellemetlen helyzetbe” hozná Theresa Mayt, és megnehezítené a további Brexit-tárgyalásokat.

Az alsóház alig több mint két hete, január 29-én hatalmazta fel a brit kormányt arra, hogy kérje az Európai Uniótól a Brexit feltételeiről tartott, a tavaly novemberi megállapodással lezárult tárgyalások újbóli megnyitását, és érjen el „alternatív megoldásokat” az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldás (backstop) helyett. Az uniós vezetők azonban a január végi alsóházi határozat óta rendre elzárkóznak a Brexit-egyezmény újranyitásától.

A január 29-én elfogadott módosító indítvány értelmében az alsóházi tory pártcsoport támogatja a Brexit feltételrendszeréről elért megállapodást, de csak akkor, ha a backstop-mechanizmus helyett más megoldás kerül be az 585 oldalas egyezménybe. A Brexit-megállapodásról két héttel korábban tartott első szavazáson az alsóház a modern brit politikatörténetben példátlan, 230 fős többséggel elvetette az egyezményt, jelentős részben a backstop-mechanizmussal szembeni heves ellenállás miatt.

A kormány ezután vállalta, hogy további tárgyalásokat kezdeményez a Brexit-megállapodás módosításáról az EU-val, és ezt a stratégiát támogatta január 29-én a konzervatív frakció, valamit a kisebbségi tory kormánynak külső támogatást nyújtó északír protestáns erő, a Demokratikus Unionista párt (DUP).

A csütörtök esti szavazás célja e támogatás jelképes megerősítése lett volna, ám a tory frakció keményvonalas Brexit-tábora kifogásolta, hogy a kormányzati indítvány nem zárja ki egyértelműen a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét arra az esetre, ha az EU-val nem sikerül dűlőre jutni a backstop-mechanizmus helyett követelt „alternatív megoldásról”. Erre hivatkozva e keményvonalas tory csoport tartózkodott a csütörtök esti voksoláson, így a kormányzati indítvány az ellenzék egységes elutasító szavazataival elbukott.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »