CDU-tisztújítás: fej-fej mellett az elnökjelöltek

Szoros a verseny a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért: ezt jelzi, hogy a párt legfontosabb politikusai között számon tartott Wolfgang Schäuble nyilvánosan a támogatásáról biztosította az egyik jelöltet, Friedrich Merzet – véli  az egyik legtekintélyesebb német politológus.

Oskar Niedemayer, a berlini Freie Universität kutatóegyetem empirikus politikai szociológiára szakosodott munkacsoportjának vezetője a Bild című lap hírportálján szerdán idézett nyilatkozatában kiemelte: Wolfgang Schäubléről régóta köztudott, hogy Friedrich Merz támogatója, és „a háttérben az ő érdekében mozgatja a szálakat”, az pedig, hogy úgy érezte, muszáj nyilvánosan is korteskedni mellette, „megmutatja, hogy mennyire szoros a küzdelem”.

Wolfgang Schäuble – aki jelenleg a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke – a párt nagy öregje, „őskövület a CDU-ban, és természetesen van befolyása”, így bizonyára lesznek kongresszusi küldöttek, akik pénteken Hamburgban a tisztújító kongresszuson az ő iránymutatásának hatására szavaznak majd Merzre.

Azonban a nyilvános kiállás Friedrich Merz – a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) Bundestag-frakciójának volt vezetője – mellett ezzel ellentétes hatással is lehet, előfordulhat, hogy egyes küldöttekben a „csak azért sem” érzést hívja elő, és így a legfőbb vetélytársra, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkárra szavaznak – fejtette ki Niedermayer.

Hozzátette, hogy nagy jelentősége lehet a szavazást megelőző felszólalásoknak. Mint mondta, a kongresszusoknak sajátos, önálló „dinamikája” van, és egy ilyen helyzetben „egy jó beszéd adhatja meg a mindent eldöntő előnyt”.

Idar-Oberstein, 2018. november 20.
Friedrich Merz volt frakcióvezető, Annegret Kramp-Karrenbauer pártfőtitkár és Jens Spahn egészségügyi miniszter (b-j), a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökjelöltjei a bemutatkozásukat szolgáló nyolc regionális pártértekezlet egyikén Idar-Obersteinben 2018. november 20-án.
MTI/EPA/Ronald Wittek

A szoros verseny szoros eredményre vezethet, és megosztottságot idézhet elő a pártban – emelte ki a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió szerdai összeállításában. A beszámoló szerint a három esélyes jelölt – Friedrich Merz, Annegret Kramp-Karrenbauer és Jens Spahn egészségügyi miniszter – közös országjáró kampánya előtt Klaus Schüler pártigazgató összehívta őket az irodájába és megígértette velük, hogy semmi olyat nem tesznek, ami veszélyeztetheti a CDU egységét.

A jelöltek a nyolc regionális konferenciából álló kampánykörúton be is tartották ígéretüket, de támogatóik a kulisszák mögött a „táboruk” mozgósításán dolgoznak – tették hozzá a Deutschlandfunk összeállításában, kiemelve: aggodalom tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer győzelme esetén a konferenciákon Friedrich Merzet felállva ünneplő párttagokon a csalódottság lesz úrrá és elfordulnak a CDU-tól. A rádió szerint egyesek azzal fenyegetnek, hogy kilépnek a pártból, ha nem Friedrich Merz váltja a CDU-t 2000 óta vezető Angela Merkelt az elnöki tisztségben.

Merz szerint viszont nem fenyeget a megosztottság veszélye. A politikus egy, a Bild csütörtöki számába készült interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint hangsúlyozta, hogy szerinte nincsenek különálló „táborok” a pártban, csak eltérő „hangok”, amelyek a saját jelöltjük mellett érvelnek, a kongresszus után pedig „nagyon egységesen és határozottan nekilátunk a munkának”.

„Legalábbis nekem az a célom, hogy megerősödjék az összetartás a pártomban, és ismét választásokat nyerjünk, ezért indulok az elnöki tisztségért” – mondta a politikus.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Angela Merkel kancellár október végén jelentette be, hogy nem pályázza meg ismét a CDU elnöki tisztségét, 18 év után befejezi pártvezetői munkáját és legkésőbb a ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből.

A CDU történetében 1971 óta először fordul elő, hogy egynél több esélyes jelölt indul az elnöki tisztségért.

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »