A választási kudarc miatt lemondott Matteo Renzi

Hivatalosan is benyújtotta lemondását Matteo Renzi az olasz balközép Demokrata Párt (PD) főtitkári tisztségéről hétfőn a parlamenti választásokon elszenvedett vereség miatt. A PD-t ideiglenesen Maurizio Martina főtitkár-helyettes vezeti tovább.

Matteo Renzi rövid lemondó levelét a PD római székházában tartott vezetőségi ülésén olvasták fel. A politikus nem volt jelen. Renzi a március 4-i választási vereség után rögtön bejelentette lemondását azzal a kitétellel, hogy a kormányalakításig a helyén marad. Most viszont benyújtotta lemondását.

A PD vezetését ideiglenesen Maurizio Martina helyettes főtitkár, a PD-kormány agrárminisztere vette át. A következő hetekben az új főtitkár megválasztandó pártkongresszus dátumáról döntenek. A PD vezetőségének tagjai újságíróknak azt hangoztatták, hogy a párt ellenzékbe vonul.

Róma, 2018. március 5. Matteo Renzi korábbi olasz miniszterelnök, a kormányzó balközép Demokrata Párt (PD) fõtitkára sajtótájékoztatót tart az olasz parlamenti választások eredményérõl Rómában 2018. március 5-én, a választások másnapján. Renzi bejelentette, hogy lemond az ellenzékbe vonuló párt vezetésérõl a választási vereséget követõen. A PD a voksok mintegy 18 százalékát szerezte meg, messze elmaradva az elitellenes, euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobbközép pártszövetség eredményétõl. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)

Róma, 2018. március 5.
Matteo Renzi korábbi olasz miniszterelnök, a kormányzó balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára sajtótájékoztatót tart az olasz parlamenti választások eredményéről Rómában 2018. március 5-én, a választások másnapján. Renzi bejelentette, hogy lemond az ellenzékbe vonuló párt vezetéséről a választási vereséget követően. A PD a voksok mintegy 18 százalékát szerezte meg, messze elmaradva az elitellenes, euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobbközép pártszövetség eredményétől. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)

Matteo Renzi a Corriere della Sera napilapnak adott hétfői interjúban kijelentette, hogy nem vesz részt a PD-delegáció kormányalakítási egyeztetésein, amelyeket Sergio Mattarella államfő áprilisban indít el a pártokkal. Hozzátette, hogy a PD nem lép koalícióra sem a parlamenti választásokon győztes jobbközép koalícióval, sem az egyedül induló pártként legtöbb szavazatot szerzett Öt Csillag Mozgalommal (M5S). Ezzel egy időben kizárta az újbóli választások lehetőségét, hangsúlyozva, hogy szerinte a jobbközép és az M5S sem akar lemondani a megszerzett kormányalakítási esélyről. Matteo Renzi saját honlapján azt írta: csatát veszített, de nem mond le a küzdelem folytatásáról.

Matteo Renzi 1547 napig vezette az olasz balközép pártot. 2013 decemberében választották meg a PD főtitkárának, majd 2014 februárjában az államfő olasz miniszterelnöknek nevezte ki. A 2016-os alkotmányos népszavazás bukása után Matteo Renzi lemondott kormányfői, majd pártitkári tisztségéről is, de 2017 áprilisában ismét PD-főtitkárrá választották.

A PD – még Renzi nélkül – a 2013-as parlamenti választásokon a szavazatok 25,4 százalékát szerezte meg és a második legnagyobb párt lett. Matteo Renzi főtitkársága alatt a 2014-es Európai Parlamenti választásokon a párt 40,8 százalékot kapott. A mostani parlamenti választásokon a PD a voksok valamivel több mint 18 százalékát szerezte meg. Az öt évvel ezelőttihez képest a PD képviselőházi mandátumainak száma 292-ről 112-re esett vissza.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »