Csavart egyet túlfoglalási rendszerén a United Airlines

Az amerikai United Airlines nemrégiben azzal vált hírhedtté, hogy túlfoglalás miatt erőszakkal lerángattak a gépükről egy orvost – most belátták, hogy ezen a stratégián változtatniuk kell és egy egész ügyes rendszert találtak ki.

Az amerikai szabályozás nem tiltja a túlfoglalást, így a nagy légitársaságok ezt a módszert alkalmazzzák annak elkerülésére, hogy az esetleg meg nem jelenő utasok helyei ne maradjanak üresen. A United így akár 3 százalékkal több jegyet is eladhat egy járatra, mint amennyi hely van rajta.

Miután az utóbbi időben a közösségi médiában több olyan eset is feltűnt, mely felháborodást váltott ki, a United és a Delta tavasszal azzal próbálkoztak, hogy jelentősen megemelték azt az összeget, amelyet a gépről leszállni hajlandó utasnak biztosítanak, ez jelenleg mindkét társaság esetében megközelítheti a tízezer dollárt.

Ez a megoldás azonban egyrészt drága, másrészt nem oldja meg az alapproblémát – azt, hogy az utasnak az utolsó pillanatban kell változtatnia utazási tervein, már a repülőtéren vagy rosszabb esetben a gépben ülve.

A probléma kiküszöbölésére a United így most egy teljesen új rendszert vezet be, ami várhatóan elnyeri majd az utasok tetszését és valószínűleg nem kell sokat várni, hogy a konkurensek is átvegyék.

Azoknak az utasoknak, akik közvetlenül a United weboldalán foglalnak és hajlandóak marketing üzeneteket fogadni, a társaság a túlfoglalt járatok esetén 5 nappal az indulás előtt küldeni fog egy e-mailt, amelyben egy kisebb ajándékösszeg – a tervek szerint legfeljebb 250 dollár – fejében engedélyezhetik, hogy a légitársaság 24 órán belül átfoglalja az utazásukat egy másik járatra.

A rendszert a Volantio, egy atlantai bázisú technológiai startup szállítja, de nem a United az egyetlen jelentkező, augusztusban bekapcsolódik az ausztrál Tiger Airways, szeptemberben az Alaska Air, októberben pedig a Quantas.

A United egyelőre óvatosan nyilatkozik, természetesen meg szeretnék várni az első eredményeket, a hajlandósági mutatókat, de az már most egyértelmű, hogy a Volantio újításával rugalmasabbá tett foglalási rendszert nem kizárólag a túlfoglalások esetén lehet alkalmazni, hanem adott esetben egy szimplán megtelt járat utasait is le lehet így cserélni jobban fizető – például üzleti – utasokra, anélkül, hogy a cég egy újabb botrányt kockáztatna a túlfoglalás nem megfelelő kezelésével.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek