Változtat a United Airlines a botrány miatt

A United Airlines amerikai légitársaság csütörtökön jelentős változásokat jelentett be, miután az elmúlt hetekben a cég amiatt híresült el, hogy egy utast erővel vonszoltak le a cég egyik járatáról.

A vállalat közlése szerint akár tízezer dollárt (csaknem 2,87 millió forintot) is kaphatnak azok az utasok, akik hajlandóak lemondani helyükről a túlzsúfolt járatokon. Azt is bejelentette, hogy túlfoglalás esetén a jövőben nem szállíttatja le a helyüket már elfoglalt utasokat. A United Airlines egyúttal közölte: igyekszik növelni elégedettségi mutatóit, és megpróbálja a nullához közelíteni a túlfoglalások számát járatain.

A légitársaság vetélytársa, a Delta Airlines korábban jelezte: 9950 dollárt (2,86 millió forintot) hajlandó fizetni hasonló helyzetekben az együttműködő utasoknak.

  • Előzmények
Két héttel ezelőtt világszerte nagy felzúdulást váltott ki az a videó, amelyen a United Airlines egyik járatáról Chicagóban erőszakkal leszállítottak egy vietnami származású amerikai utast és feleségét, mert kellett az ülőhely a légitársaság alkalmazottainak. Ügyvédje szerint a 69 éves David Dao a biztonságiakkal folytatott dulakodásban elvesztette két első fogát, eltörte az orrát és agyrázkódást szenvedett. A férfi perre készül.

A United akár 3 százalékkal több jegyet is eladhat egy járatra, mint amennyi hely van rajta annak érdekében, hogy minimálisra csökkentse a meg nem jelenő utasok miatti üres ülőhelyek számát.

A légitársaság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a végleg elveszett poggyászokért júniustól kezdődően 1500 dollár (429 ezer forint) kártérítést fizet az utasoknak, és többé nem kér hatósági segítséget a vitás helyzetek rendezéséhez. „Ez mindannyiunk számára fordulópont” – kommentálta a most bejelentett döntéseket Oscar Munoz vezérigazgató.

Munoz 2015-ben vette át a United Airlines vezetését az utazóközönséggel való viszony javítása jegyében. A vezérigazgatót többen is távozásra szólították fel azután, hogy egy közleményben a „bomlasztó és ellenséges” jelzőkkel illette Daót.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »