Újra szuperszonikus gépeket rendelnek a légitársaságok

Egy lépéssel közelebb került a világ a Concorde által elindított szuperszonikus polgári repülés visszatéréséhez, miután bejelentették, hogy öt légitársaság összesen 76 darabot rendelt az amerikai Boom fejlesztés alatt álló szupergépéből.

Egyelőre a Virgin az egyetlen ismert név a megrendelők közül, a maradék négyet különböző eseményeken fogják majd nyilvánosságra hozni, a bejelentés komolyságát azonban jelzi, hogy Blake Scholl, a Boom alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy a foglalásokhoz több tízmillió dolláros, vissza nem fizetendő befizetések kapcsolódnak.

„A légitársaságokat lázba hozza, hogy valami újat, valami mást tudjanak ajánlani utasaiknak, és mi is hasonlóan izgatottak vagyunk amiatt, hogy vezető légitársaságok is osztják víziónkat a gyorsabb, elérhető szuperszonikus repülésről. Alig várjuk, hogy újabb információkat oszthassunk meg ezekről az együttműködésekről.” – nyilatkozta Blake Scholl a párizsi Air Show sajtótájékoztatóján.

A Boom szerint a Párizs – New York útvonal átlagos hossza a jelenlegi hét óráról három és fél órára csökken majd, ha az új gép kihasználja a maximális, Mach 2,2-es sebességét. Egy másik példa szerint a San Francisco – Tokió járat öt óra alatt ér majd célba a jelenlegi tizenegy óra helyett.

A Concorde, ami 1969-ben éppen ezen a héten debütált a párizsi Air Show-n, Mach 2-es maximális sebességet ért el. Kereskedelmi útvonalakon 1976-tól repült a British Airways és az Air France színeiben, majd 2003-ban végleg kivonták a forgalomból

A Boom szuperszonikus gépét egyelőre kétfajta konfigurációban lehet megrendelni, az egyik egy 55 fős verzió, kizárólag business osztályú helyekkel, a másik pedig egy 15 business és 30 első osztályú helyet kínáló változat. A gép listaára 200 millió dollár, egy business osztályú London – New York útvonal jegyára az előzetes becslések szerint 5.000 dollár körül alakul majd.

A társaság a tervek szerint 2023-ban küldi majd először levegőbe a gépet, de addig is kifejlesztenek egy kisebb sugárhajtású gépet a technológia tesztelésére. Az XB-1 néven futó tesztgéppel jövő év végén Denverben terveznek egy próbarepülést, miután elvégezték a működési és biztonsági teszteket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »