Nem tudja eladni óriásgépeit az Airbus, döglődik a piac

A francia repülőgépgyártó cég megerősítette, hogy csökkenti az A380-as modelljének gyártását, mert egyelőre nem találnak elég vevőt az óriásgépekre.

Rossz híreket kapnak a héten az Airbus befektetői, pár napja a helikoptergyártó részlegük esett el egy lengyel megbízástól, most pedig az A380-as gépek gyártásának csökkentéséről jött egy bejelentés, jelenleg átlagosan havi 2,5 ilyen típusú gépet szerelnek össze, ezt a számot azonban 2018-tól havi egy darabra csökkentik.

Az óriásgépek piacának némileg téves felmérése nemcsak az Airbust, hanem a konkurens Boeing vállalatot is sújtja, mivel az egyes típusok nyereségessége leginkább attól függ, hogy mennyire sikerül befuttatni a típust. Az első példányokat ugyanis borzalmasan drága legyártani, majd ahogy a sorozatgyártás beindul és gyűlnek a tapasztalatok, úgy lesznek a gyártási költségek egyre alacsonyabbak.

A fentiek alapján a nyereséges gyártás mind az A380-asnál, mind a konkurens Boeing 787-esnél kétséges, hogy valaha elérhető lehet.

Fabric Bregier, az Airbus vezérigazgatója idén júliusban úgy nyilatkozott, hogy nagyon pici az óriásgépek piaca és az új vevők megtalálása a vártnál hosszabb ideig tarthat – azaz lefordítva: döcögnek az eladások. Ráadásul a korábban már beérkezett megrendelésekből is lemondásra került néhány, például az Air France és a Quantas légitársaságok törölték rendeléseiket.

Airbus A380 - Kép forrása: Airbus

Airbus A380 – Kép forrása: Airbus

Annak ellenére, hogy az utasok körében pozitív fogadtatásra talált az A380-as, a légitársaságok mégis inkább a kisebb, gazdaságosabban üzemeltethető és több reptéren használható modelleket rendelik, az óriásgépekre nem igazán alakult ki kereslet. 

Ezt a hozzáállást igazolja az a trend is, hogy néhány légitársaság már a tengerentúli járatok üzemeltetésénél is a kisebb-közepes méretű gépekkel képzeli el jövőt, ilyen az Airbus által gyártott A321 neo vagy a Boeing 737 Max 8 típusa.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »