Trump figyelmeztetése ellenére Kínába viszi a Focus gyártását a Ford


A rovat támogatója az XTB

A Ford végül nem Mexikóból, hanem Kínából fogja exportálni az Egyesült Államokba a Focus új modelljét 2019-től, amivel 500 millió dolláros megtakarítást ér el – közölte Joe Hinrichs, az amerikai multinacionális vállalat globális működésért felelős ügyvezető alelnöke.

Ez az első nagyobb befektetési döntés, amelyet Jim Hackett, a Ford új vezérigazgatója hozott meg. Hackett május 25-én váltotta fel a cégén élén Mark Fields vezérigazgatót, akinek hároméves regnálása alatt közel 40 százalékkal csökkent a Ford-részvények árfolyama.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Joe Hinrichs elmondta, hogy hónapokkal ezelőtt, még Fields idején elkezdődtek a megbeszélések arról, hogy Kínába helyezik át a kisautógyártást, és nem Mexikóba, miként azt korábban tervezték. Bár olcsóbb lenne Mexikóban gyártani és onnan szállítani az autókat az Egyesült Államokba, semmint Kínában, a végső döntésben az volt a fő szempont, hogy ezáltal jelentős tőke szabadul fel, mivel a Fordnak így csak egy – kínai – üzemet kell átállítani az újgenerációs Focus gyártására, Mexikóban viszont kettőt kellett volna új gépekkel felszerelni.

“Tekintettel a Focushoz hasonló kisautók iránti gyenge amerikai keresletre, úgy gondoltuk, hogy a költség és tőke arányának optimalizálásában ez teremti meg a legjobb egyensúlyt” – tette hozzá.

A Ford Motor azt tervezi, hogy kedden tájékoztatja az amerikai kormányzatot a döntésről. Arra a kérdésre, hogy nem tart-e a külföldről behozott autók megadóztatásától, amellyel Donald Trump elnök a Mexikóból importált autókat fenyegette meg, Hinrichs kijelentette, hogy a tőkemegtakarítás fontosabb, mint a kínai gyártmányú Focusok esetleges megadóztatásával járó kockázat.

Donald Trump beiktatása után pár nappal fogadta az amerikai autóipar vezetőit a Fehér Házban, és új beruházásokra ösztökélte őket. Előzőleg több alkalommal is megszólította őket, hogy inkább az Egyesült Államokban létesítsenek új munkahelyeket és ne vigyék külföldre gyártó kapacitásaikat. Kilátásba helyezte, hogy emelt vámot vet ki azokra az amerikai járműgyártókra, amelyek az amerikai piacon akarják értékesíteni külföldön gyártott járműveiket.

Trump Twitteren szólt be Kínának és az USA-t elhagyó cégeknek

A Focus jelenlegi modelljét a michigani Wayne üzemében gyártják, a termelést 2018 közepén állítják le. Attól nem kell félni, hogy emiatt munkahelyek szűnnek meg, mivel a Focus helyett a Ranger új modelljére állnak át ebben az üzemben.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás